Így teszi tönkre a koronavírus Ázsia gazdaságait

A világ legdrágább bevásárlóutcái
1. Causeway Bay (Hongkong)
Vágólapra másolva!
Egy friss elemzés szerint a koronavírus akár 211 milliárd dollárt is kisöpörhet az ázsiai gazdaságokból. A térség számos országa érintett, és már eddig is tisztán látszik, hogy súlyos gazdasági hatásai lesznek a járványnak, különösen Kínában.
Vágólapra másolva!

Borús előrejelzést tett közzé a héten az S&P Global Ratings az ázsiai gazdaságok jövőjével kapcsolatban. Miközben Kínában a gazdasági növekedés mindössze 4,8 százalékos lehet a korábban várt 5,7 százalékkal szemben,

olyan országok csúszhatnak recesszióba – vagy kerülhetnek recesszió közelébe –, mint Ausztrália, Hongkong, Szingapúr, Japán, Dél-Korea vagy Thaiföld.

Kínán kívül jelenleg a koronavírus által legsúlyosabban érintett országok között ott van Dél-Korea, Olaszország és Irán.

Ázsiai mélyrepülés

Amennyiben viszont a vírus tovább terjed, úgy hosszan tartó gazdasági mélyrepüléssel nézhet szembe Ázsia gazdasága – figyelmeztetnek az S&P Global elemzői. Ráadásul a veszteségek egyaránt érintik majd a háztartásokat, a vállalatokat, a bankokat és a kormányokat is. Különösen nagy pofont kaphat azonban a szolgáltatói szektor.

A turizmusra támaszkodó ázsiai gazdaságokat különösen kedvezőtlenül érinti a járvány Forrás: AFP/Photononstop/Eurasia Press

Az egyes országok tekintetében az elemzők úgy számolnak, hogy

Hongkong, Szingapúr, Thaiföld és Vietnám súlyosan érintett, mivel ezen esetekben a turizmus teszi ki, átlagosan, a GDP majdnem 10 százalékát

– vagyis a járvány miatt a turizmus beszakadása óriási kiesést jelent. Ráadásul számukra különösen kedvezőtlen, hogy éppen a Kínából érkező turisták adják – normális esetben – a látogatók jelentős részét.

Ehhez jön még, hogy olyan gazdaságokról van szó, melyek igen erősen ki vannak téve a vállalati beszállítói láncok megroppanásának – különösen az elektronika és az autóipar területén. És noha Kínában fokozatosan áll helyre az ipari termelés, a beszállítói láncok teljes talpra állása így is komoly problémát jelent.

Mindeközben a fogyasztók oldaláról a kereslet is jelentős zuhanásokat mutat. A turizmus zuhanása mellett általánosan is igaz, hogy sokan lemondanak minden olyan utazást, amely nem halaszthatatlan, illetve a kiskereskedelmi üzletek és az éttermek látogatottságai is megcsappantak.

Kivonulhatnak a nagy techcégek Kínából

Tavaly az amerikai-kínai kereskedelemi háború, idén a koronavírus járvány miatt az amerikai nagyvállalatok áthelyezhetik hardvertermékeik gyártását Kínából, a világ második legnagyobb gazdaságából - írja a CNBC. A Google és a Microsoft felgyorsította törekvéseit, hogy hardvergyártását Ázsia más országaiba helyezze át.

Ezzel nyilván szorosan összefügg, hogy a légitársaságok óriási veszteségeket könyvelhettek el.

Egy friss elemzés szerint a légiközlekedési cégek idén akár 113 milliárd dollárt is bukhatnak a bevételeikből, amennyiben a járvány terjedése nem áll meg

– ilyen mértékű zuhanásra a 2008-as válság óta nem volt példa.

Mindazonáltal az S&P Global úgy számol, hogy a koronavírus nem fogja tartósan befolyásolni a munkaerőpiacot, a tőkeállományt vagy a termelékenységet. Következésképpen az elemzők szerint a térség gazdaságainak a lehető legtöbb embert kellene foglalkoztatnia ahhoz, hogy 2021 végére sikerüljön olyan gazdasági kibocsátást elérni, amilyen a járvány nélkül magától lenne.

Hozzátették,

a régióban az egyik legnagyobb problémát a pénzügyi kondíciók romlása jelentheti.

Ha ugyanis a járvány hatására a bankrendszerek elkezdik komolyan szigorítani például a hitelezési feltételeket, akkor az súlyos reálgazdasági sokkokat is okozhat az ázsiai térségben.

Kína már érzi a hatásokat

A kontinensen azonban világosan látszik, hogy Kína szenvedi el a legnagyobb csapásokat. Nemrég egyes elemzők már úgy számoltak, hogy

a járvány következtében akár negatív tartományba is fordulhat a kínai GDP-növekedés az idei első negyedévben

– annak ellenére is, hogy Peking számos intézkedéssel igyekszik támogatni a hazai vállalatokat.

Kína már most keményen megszenvedi a járvány hatásait Forrás: Imaginechina/Xie Zhengyi

A beszállítói láncok megroppanása pedig már azt eredményezte, hogy olyan technológiai óriások, mint a Microsoft és az Apple is felgyorsították azon törekvésüket, hogy Kínából Ázsia más országaiba helyezzék át a hardvergyártásukat. A bejelentések alapján Vietnám mindkét ország számára igen fontos gyártási helyszín lesz.

Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy még február első felében jött a hír, hogy a szakértők úgy számolnak,

az idei első negyedévben a kínai okostelefonok eladásai 30 százalékkal csökkenhetnek az egy évvel korábbi szinthez képest.

A kínai okostelefon-piac beszakadásának pedig súlyos hatásai lehetnek, nem csupán a világ második legnagyobb gazdaságának általános teljesítményére, de a globális piacra is – a kínai kereslet visszaesése miatt.

Akár nulla közeli is lehet a kínai gazdaság negyedéves bővülése

Soha nem látott mélypontra zuhant a kínai feldolgozóipar teljesítménye februárban az új típusú koronavírus-járvány következtében - derült ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből. A kis- és középvállalatokra összpontosító Caixin/Markit felmérés hétfőn közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a januári 51,1 pontról a múlt hónapban 40,3 pontra süllyedt.

A továbbiakban tehát különösen izgalmas lesz, hogy az egyes kormányok és jegybankok gazdaságélénkítő lépései mennyire tudnak hatékony segítséget nyújtani.

Az azonban jól látszik, hogy a nemzetközi szervezetek is igyekeznek reagálni.

A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank egyaránt bejelentette, kész támogatni a vírus ellen küzdő szegényebb gazdaságokat.