A hatalmas légitársaság, amely továbbra is repül Kínába

149 utassal a fedélzeten zuhant le egy repülőgép, Ethiopian Airlines
Addisz-Abeba, 2019. március 10. Az Ethiopian Airlines etióp légitársaság egyik Boeing 737-es gépe az addisz-abebai Bole Nemzetközi Repülőtéren 2019. március 10-én. A táraság ezzel azonos típusú, az etióp fővárosból, Addisz-Abebából Nairobiba közlekedő Boeing 737-es gépe 157 emberrel a fedélzetén Addisz-Abebától mintegy 60 kilométerre lezuhant. MTI/EPA/STR
Vágólapra másolva!
A légitársaságok jelentős része önként vagy kormányzati döntés nyomán, már hetekkel korábban felfüggesztette vagy jelentősen csökkentette a világ koronavírussal leginkább sújtott térségeibe - Kínába, Észak-Olaszországba, Dél-Koreába - közvetlen légijáratainak számát. A nagy cégek sorából kilóg az Ethiopian Airlines, melynél azt is elárulták, egyedüliként az afrikai kontiensen, miért tartanak ki a kínai járatok elindítása mellett.
Vágólapra másolva!

Továbbra sem törli Kínába közlekedő járarait az Ethiopian Airlines, az afrikai kontinens legnagyobb légicége, Etiópia részben állami tulajdonú vállalata - írja az Afrcianews. Ez érdekes és a többségitől eltérő álláspontnak számít, hiszen a nagy cégek többsége már egy ideje szünetelteti vagy jelentős ritkításokkal indítja csak gépeit a még mindig válsággócnak számító Kínába. Peking pedig - ahogy az Origo ebben a cikkében arról beszámolt - állami pénzekkel próbálja stimulálni a kínai légi cégeket a nemzetközi járatok újraindítására.

Az Ethiopian Airlines működése az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kapott, mivel a társaságot az afrikai kontinens egyik legeredményesebb cégének tartják. Nemzetközi jelentőségét részben az adja, hogy a kelet-afrikai beutazások jelentős részét gépeikkel, vagy olyan légitársaságok gépeivel teszik meg az utasok, melyekhez a vállalatnak valamilyen érdekeltsége vagy tulajdonlása kötődik. Ahogy az Origo az alábbi cikkében bemutatta, a cég anyaholdingja pedig nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy megépíti az egész kontinens legnagyobb repülőterét a növekvő utasforgalmi igények kiszolgálására:

Grandiózus vállalkozás lesz megépíteni Afrika legnagyobb repülőterét

2018-ban jelentették be, és most újabb részletek derültek ki az afrikai kontinens közeljövőjének minden bizonnyal egyik legnagyobb beruházásáról, Etiópia tervezett új repülőteréről. A várhatóan hatalmas létesítmény nem pusztán a 100 milliós kelet-afrikai ország, hanem a kontinens legnagyobb légikikötője lesz, annak révén új távlatok nyílhatnak a régió fejlődésében és turizmusában.

Most a vállalat elnök-vezérigazgatója, Tewolde Gebremariam védte meg a cég álláspontját arról, hogy az egyre fokozódó nyomás ellenére, miért repülnek még mindig Kínába. A cégvezető szerint a járatok leállítása nem igazán számít a koronavírus elleni küzdelem hatékony eszközének. Annak ellenére ugyanis - állítja -, hogy e célból szinte magától értetődővé váltak a járattörlések, nem igazolja semmi, hogy Kína izolálása segít kordában tartani a vírust.

A kissé szokatlan érvelés mellett ugyanakkor Gebremariam hangsúlyozta,

feltétlenül szükséges együttműködni a kínai hatóságokkal az utasok monitorozása és szűrése tekintetében.

A cégvezető jelezte, csakúgy, mint más társaságoknál, náluk is a keresletcsökkenésben jelentkezik a koronavírus hatása: foglalásaik mintegy 20 százalékkal estek vissza. Más jelentősebb szolgáltatók - a Kenya Air, a RwandAir és az Air Tanzania - már korábban felfüggesztették Kínába induló járataikat, bizonytalan időre.

Az Ethiopian Airlines etióp légitársaság egyik Boeing 737-es gépe az addisz-abebai Bole Nemzetközi Repülőtéren Forrás: MTI/EPA/Str

A polgári légi közlekedés egyelőre a koronavírus egyik legnagyobb vesztese. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) friss becslése a február 20-án közölt 30 milliárd dollárnál már jóval többnek gondolja az iparág idei veszteségét.

A szervezet számításai szerint a polgári légiközlekedésben a globális bevételkiesés idén 63 milliárd és 113 milliárd dollár között lesz a vuhani vírus hatásai miatt.

Utoljára ilyen mértékű csökkenésre csak 2009-ben volt példa, a 2008-as globális pénzügyi válságnak köszönhetően.

Az IATA közölte azt is, hogy a vírus kínai kitörése következtében, az afrikai légitársaságok bevételkiesései már elérik a 400 millió dollárt (kb. 120 milliárd forintot).