A Valutaalap 50 milliárd dollárral segíti a vírus elleni küzdelmet

Kristalina Georgieva, Krisztalina Georgieva a mostani Világbank elnöke, az IMF leendő elnöke
World bank Interim President and CEO Kristalina Georgieva speaks during the One Planet Summit at the UN headquaters in Nairobi, Kenya, on March 14, 2019. (Photo by Yasuyoshi CHIBA / AFP)
Vágólapra másolva!
Erősödéseket produkáltak az ázsiai tőzsdék, miután a Nemzetközi Valutaalap (IMF) bejelentette, 50 milliárd dollárt fordítanak a koronavírus megfékezésére. A szervezet elsősorban a szegényebb országokat támogatná a kamatmentes pénzügyi segítséggel.
Vágólapra másolva!

Jól indult a nap az ázsiai tőzsdéken csütörtökön. Néhány kivételtől eltekintve az összes nagyobb régiós részvényindex 2 százalék körüli pozitív tartományban fejezte be a kereskedést. Az azonban már kérdéses, hogy a nap további részében Európa és a Wall Street hogyan teljesít, mivel az európai indexek (közép-európai idő szerint délelőtt) egységesen mínuszban álltak, és az amerikai határidős jegyzések is 1,5-2 százalék közti gyengülést mutattak.

Ázsiában a jó hangulat azután jött, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán bejelentette, 50 milliárd dolláros támogatást nyújt a koronavírus elleni harchoz

– írja a CNBC. A szervezet vezetője, Kristalina Georgieva közölte, a pénzt azonnali hatállyal elérhetővé teszik, és elsősorban az alacsony jövedelmű, illetve feltörekvő piaci államokat célozzák.

A támogatás jelentős része kamatmentes lesz, ráadásul az igénybevevő országok számára az sem szükséges, hogy előzetesen részt vegyenek bármilyen IMF-programban – tette hozzá Georgieva.
Kiemelte, az IMF most országról országra áttekinti a helyzetet, és megvizsgálja a pénzügyi szükségleteket.

A cél, hogy biztosítsák a támogatandó államokat a segítségről, és minél gyorsabban eljuttassák azt az adott országokba.

Hozzátette, még a folyamat elején tartanak, de nagyon gyorsan fognak lépni, ahogy beérkeznek a kérelmek.

Így roppantja meg a turizmust a koronavírus

Hatalmas pofont kapott a francia turisztikai szektor a kínai koronavírus-járvány kitörése miatt. A francia pénzügyminiszter szerint az elmúlt időszakban 30-40 százalékos volt a turizmus visszaesése. Ezzel együtt Vietnám turizmusa is megroppant az utóbbi hetekben, de a globális szektor egésze is bajban van, tekintve, hogy a kínai turisták hatalmas erővel bírnak a világ turisztikai iparágában.

A Valutaalap azt szeretné, hogy az országok az egészségügyi rendszereik fejlesztésére használják föl a támogatást, illetve célzott költségvetési programokkal javítsák a helyi likviditást. Emellett az IMF együtt dolgozik a Világbankkal abban, hogy segítséget nyújtsanak azoknak az országoknak, melyeknek orvosi felszerelésekre (például orvosi maszkokra) van szükségük ahhoz, hogy visszatartsák a járványt.

A Világbank egyébként hétfőn jelentette be, hogy 12 milliárd dolláros programot indít annak érdekében, hogy támogassa a koronavírus ellen küzdő szegényebb országokat.

Georgieva emellett szerdán, egy washingtoni eseményen kijelentette, egy általános jellegű keresletgyengüléssel néz szembe a világgazdaság, ami a különböző csatornákon keresztül számos iparágra kihat

(beleértve a kereskedelmet, a turizmust vagy a nyersanyagpiacokat), valamint szűkíti a pénzügyi kondíciókat.

Az IMF bejelentése azt követően érkezett, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kedden váratlanul 50 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre, amit a Bank of Canada ugyanilyen mértékű kamatvágása követett szerdán – ráadásul az elemzők úgy számolnak, hogy több más nagy jegybank is hasonló élénkítő intézkedéshez nyúlhat majd.