A japánok feltalálták a chipseszacskót, amitől nem lesz olajos a kezünk

chips
Vágólapra másolva!
A módszer bármilyen snack típusú étel snack itallá történő átalakításához használható, sőt akár magunk is készíthetünk ilyen adaptert.
Vágólapra másolva!

Akik szeretik a burgonya chipset, főleg más tevékenység, mint például meccsnézés, internetezés vagy társalkodás közepette, azok gyakran megtapasztalhatják, hogy

a nassolás folyományaként olajos lesz a kezük, amivel aztán a számítógéphez, távirányítóhoz vagy a telefonjukhoz nyúlnak, és összekennek vele mindent, akár még a kanapét vagy a szőnyeget is.

Ezt a kellemetlenséget igyekszik megszüntetni a japán Nara prefektúra Kashihara városában székelő Zyplus cég terméke. A vállalkozás elsősorban wellness jellegű cikkek gyártásával foglalkozik, de Poterapper néven egy olyan terméket is gyárt, mely lehetővé teszi, hogy

úgy fogyasszuk el a burgonyachipset, mintha innánk, ezáltal nem szennyezzük vele össze a kezünket.

A Zyplus találmányával úgy fogyaszthatjuk el a burgonyachipset az eredeti zacskójából, hogy nem lesz olajos a kezünk Forrás: Didgeman / Pixabay

A Poterapper tulajdonképpen egy kis műanyag adapter, amellyel kiöntő nyílássá alakítjuk a chipes zacskó sarkát, miután egy ollóval levágtuk azt. Az adapter alsó részét benyomjuk a zacskóba a frissen kialakított nyíláson, majd kívülről rácsavarjuk a külső részt, ezzel stabilizáljuk a zacskó és az adapter kapcsolatát, hiszen a zacskó sarka az adapter belső és külső része közé szorul a csavarás során. Az így kialakított nyílást egy harmadik elemmel, a rácsavarható kupakkal bármikor vissza is tudjuk zárni.

https://sociorocketnewsen.files.wordpress.com/2020/02/pr-4.png?w=640&h=249

Forrás: Soranews24.com

Miután ezzel végeztünk, a zacskó összenyomásával a chipset apró darabokra összenyomjuk, hogy azok kiférjenek a nyíláson. Ha kiürült a zacskó, az adapter egy másik termék csomagolásába illesztve tovább használható.

https://sociorocketnewsen.files.wordpress.com/2020/02/pr-6.png?w=640&h=424

Forrás: Soranews24.com
A cég szerint a terméke nem csak burgonyachipshez alkalmas, hanem

más, kezet szennyező nassolások során is használható, mint például pattogatott kukorica, csokoládé bevonatú puffasztott rizs vagy csokoládés almaszirom.

De arra is alkalmas, hogy zacskós gabonaféléket vagy granulátumokat némi tej hozzáadásával valóban megihassunk az eredeti zacskóikból a Poterapper-en keresztül.

A Poterapper állítólag az Amazon.com-on is kapható, de mi nem találtunk rá. Ügyes barkácsolók azonban egy arra alkalmas, használt italospalack nyakából maguk is kialakíthatják a saját - hasonló - adapterüket.

Forrás: Soranews24.com