A koronavírus-járvány miatt csökkentette globális növekedési előrejelzését az OECD

Világgazdaság
World map made up of coins.
Vágólapra másolva!
A gazdasági és pénzügyi válság óta a legnagyobb visszaesésre kell számítani a világgazdaság teljesítményében a koronavírus-járvány kitörése miatt - írja a párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) frissen kiadott köztes világgazdasági helyzetjelentésében.
Vágólapra másolva!

Az OECD szerint

a világgazdasági növekedés a tavalyi 2,9 százalék után az idén legfeljebb 2,4 százalékos lehet, a legalacsonyabb 2009 óta.

Az OECD ezzel 0,5 százalékponttal rontotta a tavaly novemberben kiadott világgazdasági prognózisában jelzett 2,9 százalékos globális GDP-növekedést.

Forgatókönyvek a visszaesés mértékére

Abban az esetben viszont,

ha a vírusfertőzés elharapódzik Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában, a növekedési ütem akár 1,5 százalékra is csökkenhet.

Ha nem sikerül megállítani a koronavírus terjedését, az akár komoly visszaesést idézhet elő a világgazdaságban Forrás: Shutterstock

Azzal a feltételezéssel élve pedig, hogy a koronavírus-járvány az első negyedévben Kínában túljut a csúcson, a 2021-es globális GDP-növekedési előrejelzését 0,3 százalékponttal 3,3 százalékra javította az OECD.

Kínában a GDP-növekedés az idén 5 százalék alá eshet,

mielőtt jövőre ismét 6 százalék fölé emelkedne. A kínai GDP-növekedés a tavalyi 6,1 százalék után az idén 4,9 százalék lesz, ami 0,8 százalékponttal alacsonyabb a novemberi előrejelzésnél, jövőre pedig 6,4 százalék, ami viszont 0,9 százalékponttal magasabb.

A G20-ak gazdasági növekedése a 2019-es 3,1 százalék után az idén a novemberi prognózis 0,5 százalékpontos rontásával 2,7 százalék lesz,

jövőre pedig 0,2 százalékpontos felfelé javítással 3,5 százalék.

Napjaink globalizálódott világában egy gazdasági visszaesés szinte napok alatt továbbgyűrűzik Forrás: Science Photo Library/Victor De Schwanberg/Science Pho

Németország az idén 0,3 százalékos GDP-növekedést érhet el, ami a novemberi prognózis 0,1 százalékpontos rontása. A jövő évi növekedés pedig 0,9 százalék lehet, a novemberi előrejelzéssel megegyező. Tavaly 0,6 százalékkal nőtt a német gazdaság.

Az euróövezet az idén 0,8 százalék, jövőre 1,2 százalék GDP-növekedést ér el az OECD szerint.

Az idei növekedési előrejelzést 0,3 százalékponttal rontotta az OECD, a jövő évin nem változtatott. Tavaly 1,2 százalék volt az euróövezeti növekedés.

Javaslatok a gazdasági károk enyhítésére

Az OECD azonnali és hathatós intézkedések meghozatalára szólítja fel a kormányokat gazdasági elemzésében a vírusjárvány gazdaságfékező hatásának kivédésére.

Az OECD elemzésében rámutat, hogy

a vírus megjelenése előtt már észlelhetők voltak a csökkenést követően a feldolgozóipari termelés stabilizálódásának jelei, bár a gazdasági aktivitás továbbra is gyengének volt mondható.

A pénzügyi kondíciók is javultak az életbe léptetett monetáris intézkedéseknek köszönhetően. A vírusfertőzés kitörése viszont jelentős mértékben rontotta a rövid távú növekedési kilátásokat. A globális gazdasági növekedés üteme ezért az idén lassulni fog, és 2021-ben kezdi majd meg fokozatosan visszanyerni lendületét.

A járványügyi intézkedések mellett monetáris intézkedésekre is szükség lehet a gazdasági károk enyhítésére Forrás: Shutterstock / Készítette: Yanosh Nemesh

Az OECD a vírusfertőzés terjedésének megfékezését szolgáló járványügyi intézkedések mellett

célzott pénzügyi és monetáris intézkedéseket javasol a gazdasági károk kivédésére és kompenzálására.

Növelni kell az egészségügyi intézmények pénzügyi támogatását, valamint ellentételezni kell a legsérülékenyebb társadalmi rétegek terheit. Pótlólagos likviditást kell juttatni a pénzügyi rendszerbe annak érdekében, hogy a bankok a likviditási gondokkal szembesülő vállalatok, különösen a kis- és középvállalatok segítségére siethessenek. A bankok finanszírozási képességét a kötelező tartalékráta csökkentésével is lehet javítani. Adókedvezményeket, adófizetési haladékokat lehet nyújtani az érintett vállalatoknak, valamint csökkenteni lehet energiafelhasználási költségeiket.