Ez lehet a koronavírusnak köszönhető első légi csőd

Hainan Airlines Airbus A330-243
Képünk illusztráció
Vágólapra másolva!
Likviditási gondjai miatt a Kínához tartozó Hajnan-tartomány kormányzatához fordult segítségért a Hainan Airlines légitársaságot is irányító HNA-csoport. A legfrissebb hírek szerint egyre közelebb a jelenleg magánkézben lévő cég államosítása. Gazdasági szakértők ezzel párhuzamosan csődhullámra figyelmeztetnek a szektorban, és széles körű állami beavatkozást sürgetnek a koronavírus-járvány miatt megroppant kínai légicégek megmentése érdekében.
Vágólapra másolva!

A tartományi kormányzat vezetésével egy munkacsoport alakul, amelynek feladata a koronavírus okozta gazdasági lassulás miatt a HNA-csoportnál kialakult, egyre súlyosbodó likviditási kockázatok kezelése – írja a Reuters nyomán az Airportál.hu.

A HNA Group a napokban hivatalosan is elismerte, hogy a pénzügyi problémákkal nem képes önállóan megbirkózni.

A cég eddig öttagú igazgatóságát hétre bővítették, két új igazgatót neveztek ki, akik kormányzati részről érkeznek, plusz a csoport jelenlegi vezérigazgatója mellé egy társ-vezérigazgató kerül a térség fejlesztéséért felelős állami testület részéről.

Közeleg az állami beavatkozás

A HNA a Hainan Airlines mellett számos kínai légitársaságban birtokol részesedést.

A járványtól függetlenül is pénzügyi gondokkal küzdő cégcsoportot az elmúlt hetekben hatalmas nyomás alá helyezte a koronavírus miatt kialakult óriási visszaesés a kínai légiközlekedésben, a belföldi és nemzetközi járatok tömeges törlése.

A visszaesett kereslet mellett az is nyomást helyez a cég pénzügyeire, hogy a törölt járatok miatt több millió utas számára kell visszatéríteni a jegyek árát. A Hainan Airlines annak érdekében, hogy csökkentse a készpénz-kiáramlást, egyéb takarékossági intézkedések mellett például a külföldi pilótákat fizetés nélküli szabadságra küldte. Mindemellett, ahogy az Origo is beszámolt róla, a légitársaság felfüggesztette budapesti járatainak működését, és március 2-án repült utoljára Pekingből a magyar fővárosba.

A Hainan Airlinesnál nem a koronavírus-járvánnyal kezdődtek a gondok Forrás: Flickr/byeangel

Már korábban is érkeztek arról hírek, hogy a kínai kormány átveszi a HNA-csoportot és a légitársasági részesedések más, kínai állami légitársaságokhoz, például az Air Chinához vagy a China Eastern Airlineshoz kerülnek. A Reuters forrásai szerint a két állami légitársaság máris készül a HNA légitársasági érdekeltségeinek átvételéről szóló tárgyalásokra.

Szerteágazó portfólió, egyre duzzadó adósságteher

A HNA összesen 11 légitársaságban, köztük a Lucky Airben és a Budapestre is közlekedő Hainan Airlinesban is többségi tulajdonos, de a Hongkong Airlinesban, az Azulban, a TAP Air Portugalban és a Virgin Australiában is van kisebb-nagyobb tulajdonrésze. Mint emlékezetes, a kínai légitársaság korábban térségünkben szintén szeretett volna terjeszkedni, erről tárgyaltak is a magyar kormányzattal, de 2011-ben végül megszakadtak a tárgyalások.

A koronavírus-járvány lehet, hogy végképp a földre kényszeríti a Hainan Airlinest Forrás: Hainan Airlines Global/Facebook

A csoport az elmúlt években rendkívül agresszívan terjeszkedett, 50 milliárd dollárt költött akvizíciókra,

részesedést szereztek a Deutsche Bankban és a Hilton Worldwide-ban is.

A repülés a koronavírus- járvány eddigi legnagyobb vesztese

A légitársaságok világszerte majdnem 30 milliárd dollárt bukhatnak idén a bevételeikből a koronavírus-járvány miatt - mondja a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség. Elég egyértelműnek tűnik tehát, hogy a légiközlekedés lesz a járvány legnagyobb vesztese. Több mint egy évtized után először fordulhat elő, hogy a globális légiközlekedésben csökkenni fog a kereslet.

Ezzel azonban akkora adósságot halmozott fel a HNA, hogy később több vagyonelemet el kellett adnia, és a légitársaságokra, valamint a turizmusra fókuszált. Ám a bonyolult pénzügyi szerkezet, a hitelek, és egyéb kapcsolódó üzletek miatt mindvégig nagyon nehézkes volt az értékesítés, és a még még megmaradt vagyonelemek esetében sem sokkal könnyebb a helyzet. A nehézségek miatt tavaly előfordult, hogy a HNA-csoport csak késve tudott fizetést adni, mert nem volt elég szabad készpénze. A légitársasági portfólióval sem volt minden rendben, a Hong Kong Airlinesnál régóta pénzügyi gondok vannak, többször felmerült tavaly, hogy leáll a cég, de valahogy mindig megúszta a csődöt.

Mi lesz a Hainan budapesti járatának sorsa?

A Hainan Airlines Csungking és Budapest közti járataira a foglalási rendszerek adatai szerint május végéig nem lehet repülőjegyet vásárolni. Jelenleg május 29-től ugyan elérhető a heti kétszer közlekedő járat (hétfő és péntek) a foglalási rendszerekben, azonban a légitársaság rendkívül magas árakon (úgynevezett full fare tarifával) kínálja a jegyeket. A Hainan Airlines februárban több más hosszútávú útvonalán is megemelte az árakat, ez a lépés – a korábbi, hasonló tapasztalatok alapján – a járatok törlését, megszüntetését vetítheti előre.

A Világgazdaság cikke mindehhez hozzáteszi: az elmúlt időszakban egyre nehezebb helyzetbe került kínai légicégek közül a Hainan Airlines jelezte elsőként, hogy likviditási gondjainak megoldásához állami segítségre lesz szüksége.

Konszolidáció jöhet a kínai légicégek között

Gazdasági szakértők szerint

központi segítség nélkül csődhullám söpörhet végig a koronavírus miatt a legnagyobb károkat elszenvedő Kína légiközlekedésében.

Maga a Kínai Polgári Repülési Igazgatóság is azt javasolja Pekingnek, hogy adminisztratív eszközökkel is segítse az iparág konszolidációját, és intézkedjen a fenyegető csődhullám elkerülése érdekében.

A szintén a HNA csoporthoz tartozó Hong Kong Airlinesnál már régóta pénzügyi gondok vannak Forrás: Imaginechina/Chen kang - Imaginechina/Chen Kang

A légiközlekedésre vonatkozó statisztikai adatokat gyűjtő Cirium adatai szerint csak január 24. és február 27. között több mint 347 ezer belföldi és Kínát érintő nemzetközi járatot töröltek.

Különösen a tőkeszegény fapadosok érezhetik magukat veszélyben,

közülük elsőként a Lucky Air és az Okay Airways kerülhet új tulajdonoshoz. De más, ebbe a kategóriába tartozó légitársaság is jó eséllyel a helyzetben üzleti lehetőséget látó, új tulajdonosi körökhöz kerülhet.

A jelenleg kialakult helyzet egy másik olvasata szerint viszont a járvány megtisztulást is hoz a szektorban és az igazán életképes vállalkozások talpon fognak maradni.