Akár nulla közeli is lehet a kínai gazdaság negyedéves bővülése

Sanghaj, 2020. január 22. A tüdőgyulladást okozó új koronavírus miatt védőmaszkot viselnek az utasok a sanghaji Hung Csiao vasútállomáson 2020. január 22-én. Kínában 17-re emelkedett a tüdőgyulladást okozó új koronavírusban elhunytak, valamint 470-re nőtt a fertőzöttek száma. A járvány kiindulópontjának számító közép-kínai Vuhanban óvintézkedések léptettek életbe: a repülőtéren és vasútállomásokon ellenőrzik az utasok testhőmérsékletét, és karanténba helyezik mindazokat, akiknél lázas tüneteket tapasztalnak. A kínai városokban a holdújévi munkaszünet miatt várhatóan jelentősen emelkedik az utasforgalom. MTI/EPA
Vágólapra másolva!
Soha nem látott mélypontra zuhant a kínai feldolgozóipar teljesítménye februárban az új típusú koronavírus-járvány következtében – derült ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből.
Vágólapra másolva!

A kis- és középvállalatokra összpontosító Caixin/Markit felmérés hétfőn közzétett adatai szerint a kínai feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a januári 51,1 pontról a múlt hónapban 40,3 pontra süllyedt. Ilyen gyenge adatot még egyszer sem jelentettek azóta, hogy a felmérés 2004. áprilisában elindult.

Az elemzők 46 pontra számítottak.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Lu Hung-Csie

A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index februárban jóval a növekedést és a visszaesést egymástól elválasztó 50 pontos küszöb alá süllyedt. Az index alacsonyabb volt még a pénzügyi világválság idején, 2008. novemberében számított 40,9 pontos adatnál is.

A kínai statisztikai hivatal szombaton tette közzé a februári hivatalos feldolgozóipari BMI-t, amely szintén rekordalacsony szintre esett.

Az alapvetően az állami tulajdonban lévő nagyvállalatok teljesítményét tükröző hivatalos adat szerint a múlt hónapban a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index 35,7 pontra csúszott vissza a januárban mért 50 pontos adathoz képest.

Így hatott eddig a koronavírus Európa gazdaságaira

Növekszik a koronavírus gazdasági hatása Európára, miután Olaszország északi régiójában drasztikusan megnőtt a fertőzöttek száma. A járvány igencsak megmozgatta a tőzsdéket, de egyre komolyabb makrogazdasági gondok is adódhatnak a járványból a kontinensen. Az elmúlt héten a 2008-as válság óta nem látott mértékben estek az értékek a világ tőzsdéin, ahogy fokozódott a piaci pánik a járvány terjedése miatt.

A Caixin/Markit felmérése szerint a termelés és az új megrendelések egyaránt történelmi mélypontra süllyedtek februárban.

Peking egy sor intézkedéssel igyekszik támogatni a vállalkozásokat.

A kínai központ bank a múlt héten csökkentette a referencia kamatlábakat a finanszírozási költségek enyhítésének érdekében, és a bankok pénztartalékaira vonatkozó követelmények mérséklését helyezte kilátásba a megfelelő likviditás biztosítására. Az intézkedések pozitívan hatottak a vállalati bizalomra, a felmérés alapján ugyanis az üzleti várakozások részindex ötéves csúcsra emelkedett, a kisvállalatok tehát derűlátóak a piac jövőjét illetően.

Egyes elemzők azonban arra számítanak, hogy a járvány következtében a kínai gazdasági növekedés akár negatív irányba is átfordulhat az első negyedévben.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Mark R. Cristino

Kínában január 23-tól kezdve vezettek be szigorú korlátozásokat a járvány megfékezésére. A gyárak ráadásul jellemzően bezárnak a kínai holdújév idejére, ami az idén január 24-én kezdődött.

A járvány miatt a munkaszünetet országszerte meghosszabbították, a különféle karanténintézkedések és utazási korlátozások miatt pedig sok dolgozó nem tudott időben visszatérni a munkába.

A kormányzat csupán február második felétől kezdte el arra biztatni a vállalatokat, hogy kezdjék meg ismét a tevékenységüket, miután a vírusfertőzések napi adatai csökkenő tendenciát mutattak. A Caixin/Markit felmérést február 12. és 21. között végezték, ezért a Markit szerint a válaszadási arányra nem volt hatással a gyárak tevékenységének széles körű felfüggesztése.