Már távoli, egzotikus országokban is megjelennek a legendás magyar sajtok

Sajtgyártás a Kőröstej Cégcsoport hajdúböszörményi gyárában. A kormány ezen a napon stratégiai megállapodást kötött a cégcsoporttal Budapesten.
Sajtgyártás a Kőröstej Cégcsoport hajdúböszörményi gyárában. A kormány ezen a napon stratégiai megállapodást kötött a cégcsoporttal Budapesten.
Vágólapra másolva!
A Kőröstej Csoport tizedik alkalommal mutatta be legnépszerűbb sajtjait Dubajban a 25. Gulfood kiállításon. A szakkiállításnak különös jelentőséget ad, hogy a cég termékeit már egyes afrikai országokban is forgalmazzák.
Vágólapra másolva!

Látogatók ezrei találkozhattak Dubajban, a „Sheikh Saeed" csarnokban a magyar Kőröstej Csoport sajtjaival, a rendezvény lebonyolítását a koronavírus sem befolyásolta - írja a Store Insider. A kiállítás alatt közel 300 kilogramm sajtot kóstoltak meg a látogatók a cég standján.

Sajtgyártás a Kőröstej Cégcsoport hajdúböszörményi gyárában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Ez mintegy 1000 darab terméket jelent, a kiállításra a vállalat négy magyarországi üzemből érkezett sajtoknak közel 4000 kilométert kellett megtenniük, hogy az Egyesült Arab Emírségben, Dubajban a standokra kerüljenek.

Mindennek különös jelentőséget ad, hogy már az afrikai piacokon, Elefántcsontparton, a Seychelle-szigeteken, Togóban, Líbiában is megismerhetik a vállalat sajtjait a fogyasztók.

A dubaji Gulfood egyébként a világ három vezető élelmiszer szakkiállítása közé tartozik, hatósugara lefedi nemcsak az Öböl-térség hat országát, hanem az Afrikától Indiáig tartó MENA (Middle East and North Africa) térséget is. Nemzetközi jelentőségét nemcsak az ide látogató külföldi vevők adják, de az Emirátusok hagyományosan erős export tevékenysége is.

Az évente megrendezett élelmiszer szakkiállítások közül pedig ez a legnagyobb a világon.

A sok tekintetben bizonytalan világpiacon a térség folyamatosan növekvő élelmiszer kereslete és kínálata stabilizáló tényező. Több mint 5000 kiállító mutatta be kínálatát 100 ezer négyzetméteren, a 200 országból érkező 100 ezer főt meghaladó közönségnek. 2020-ban 25. alkalommal rendezték meg a kiállítást. A kísérő programok közül kiemelkedik a Culinary League szakácsverseny, a Tastes of the World, a Barbecue Masters verseny.