Nőttek a bérek, csökkent a munkanélküliség, és indul az azonnali átutalás

forint pénz pénzügyek pénztárca bankkártya bankjegy papírpénz érme apró aprópénz pénz pénzügyek pénztárca bankkártya papírpénz érme apró aprópénz
Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal a héten több fontos, a magyar gazdaságot érintő jelentést is közzétett, külföldön pedig folyamatosan zuhannak a tőzsdék, távozott a Disney első embere, és úgy tűnik, a koronavírus miatt mindenki aranyat akar venni. A hét gazdasági összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Holnap indul az azonnali átutalás

Egyszer már elhalasztották tavaly nyáron, de most tényleg elindul: hétfőn, azaz holnap reggeltől minden átutalás legfeljebb 5 másodpercen belül teljesül majd Magyarországon az Azonnali Fizetési Rendszernek (AFR) köszönhetően.

Illusztráció 123RF

Az azonnali átutalás szolgáltatást 2020. március 2-től minden magyarországi bank, minden ügyfelének automatikusan, többletdíj felszámítása nélkül nyújtja, az eddigi - tehát kizárólag munkaidőben, 1-2 óra alatt teljesülő - pénzátutalások helyett. Az új rendszer - a feltételeknek megfelelő átutalások esetében - felváltja a régit, így az párhuzamosan nem is lesz használható tovább, vagyis nem kell közöttük választanunk sem.

Tavaly óriásit nőttek a hazai bérek

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből a héten kiderült, hogy 2019. decemberben a bruttó átlagkereset 406 400 forint volt, 13,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagkeresetek alakulását jelentősen meghatározta a nem rendszeres kereseti elemek (jutalom, prémium) növekedése. 2019. január–decemberben a bruttó átlagkereset 367 800, a nettó átlagkereset 244 600 forint volt, mindkettő 11,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Illusztráció Fotó: Origo

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője szerint a várakozásokat ismét felülmúlva nőttek a bruttó bérek decemberben a képzett munkaerő hiánya és a bérminimum-emelések hatására, illetve az év végi – főként a nonprofit szervezeteknél történt - bónuszfizetéseknek köszönhetően.

Nőtt a foglalkoztatottság, csökkent a munkanélküliség

Az idén januárral záruló három hónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 160 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,4 százalék volt, ami az egy évvel korábbihoz képest 9,5 ezerrel, illetve 0,2 százalékponttal kevesebb - közölte a héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Illusztráció Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Szintén megtudhattuk, hogy a 2019. november és 2020. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 498 ezer volt; 17 ezerrel több, mint egy évvel korábban, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70 százalékra emelkedett.

Tovább nőttek a beruházások a negyedik negyedévben

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentése szerint a beruházások volumene 2019 negyedik negyedévében 5,9 százalékkal nőtt 2018 azonos időszakához képest. 2019 egészét nézve az eddigi leggyorsabb növekedési ütem 14 százalékos volt.

Illusztráció Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kiemelte, hogy 2010-hez képest 92 százalékkal nőttek a beruházások. Szintén remek eredménynek számít, hogy tavaly összességében így is 16,1 százalékkal bővült a feldolgozóipar, szemben a globálisan megfigyelhető csökkenő trenddel, ami megmagyarázza, hogy a hazai ipari termelés látványosan elvált a német ipari termelés recessziójától.

A héten nagyot zuhantak a tőzsdék

A Kínából indult járvány egyértelműen meghatározza a kereskedési hangulatot manapság. Egyre nagyobb a félelem ugyanis, hogy a világgazdasági zavarok súlyosak lesznek, miközben több iparág (például a légi közlekedés vagy a turizmus) is hatalmas veszteségeket szenved el a járvány következtében.

Illusztráció Forrás: Imaginechina/Yi fang - Imaginechina/Yi Fang

Ez a pánik közeli hangulat a tőzsdéken is folyamatosan visszaköszön. A hét második kereskedési napján a Dow Jones Industrial Average 3,15 százalékot, az S&P 500 index 3,03 százalékot, míg a technológiai papírokat tömörítő Nasdaq Composite 2,77 százalékot esett. Ezzel a Dow Jones 2018 februárja óta a legnagyobb kétnapos – százalékos – esést hozta össze. Ráadásul a mutató most már megközelítette a korrekciós tartományt – ez azt jelenti, hogy legalább 10, de kevesebb mint 20 százalékot csökkent az index a legutóbbi csúcsához képest.

Hétéves csúcson az arany árfolyama

A hét elején két százalékkal emelkedett az arany ára, a nemesfém 2013 februárja óta nem volt ilyen magasan: egy unciát – ami 28 grammnak felelt meg – 1.678,58 dolláron (523 ezer forint) jegyezték.

Illusztráció Forrás: Science Photo Library/CHRISTOPH BURGSTEDT/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Christoph Burgstedt/Science Phot

A befektetők a koronavírus terjedésének következtében továbbra is az aranyban látják pénzük legbiztosabb helyét.

Ötödével nőtt tavaly a hazai lakásépítések száma

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből megtudtuk, hogy 2019-ben 21.127 új lakás épült; 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35.123 volt; 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban.

Illusztráció Forrás: MTI/Oláh Tibor

KSH jelentése szerint tavaly a negyedik negyedévben 10,8 ezer új lakás épült, szemben az egy évvel korábbi 7,5 ezerrel, míg az engedélyek száma 7,7 ezerre csökkent a 10,1 ezerről. Az elmúlt 5 évben 2019 utolsó negyedéve volt az egyetlen, amelyben a használatba vett lakások száma magasabb volt az építési engedélyek (bejelentések) számánál.

Újabb óriásberuházás érkezik, ezúttal Tatabányára

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára a héten bejelentette, hogy Tatabányára jön a 44 milliárd forint értékű dél-koreai beruházás, amely a magyar akkumulátorgyártás és kapcsolódó iparágai rendszerébe tagozódik.

Illusztráció Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Lotte Aluminium a tervek szerinti mintegy 60 ezer négyzetméteren elhelyezkedő beruházása új gazdasági környezetet teremt az ország középső részében. Magyarország dél-koreai kapcsolatai töretlenül fejlődnek, tavaly Dél-Korea lett a legnagyobb befektető az országban, a mostani beruházás alapján az idén is előkelő helyet foglal majd el a beruházók rangsorában.

Hatalmas vasúti és kikötőfejlesztések indulhatnak Magyarországon

Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz támogatásával újabb projektek valósulhatnak meg Magyarországon, a pénzt döntően a vasúthálózat megújítására költenék. A kormány jóváhagyta az európai uniós támogatású Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2019-es pályázataira benyújtásra javasolt projekteket, amelyek közül a nagyobb beruházások vasúti és kikötőfejlesztéseket tartalmaznak.

Illusztráció Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Az innovációs tárca kezdeményezése alapján hazánk 11 projekthez kér összesen 75 milliárd forintnyi uniós támogatást, amelyek összértéke mintegy 95 milliárd forint. A legjelentősebb az Újszász, Gyöngyös, Eger felé tartó kapcsolódó vonalak fejlesztése lesz, ez mintegy 23 milliárd forintba kerül majd.

Távozik Bob Iger, a Disney első embere

A héten nagy meglepetésre lemondott Bob Iger a Disney elnöki posztjáról. Az üzletember nevéhez fűződik többek között a Marvel, a Lucasfilm, a Pixar és a 21st Century Fox felvásárlása, valamint a Disney+ streaming szolgáltatásának elindítása.

Bob Iger Forrás: AFP/Valerie Macon

A héten az Origo is foglalkozott a távozó Bob Igerrel, így ha szeretne megtudni többet a Disney történetének egyik legfontosabb emberéről, akkor ide kattintva elolvashatja az életpályájáról készült írásunkat.

Teljesen kivonul a Tesco Kínából

Nagy-Britannia legnagyobb áruházlánca, a Tesco kivonult a kínai piacról, jelentette be a vállalat a hét elején, miután eladták megmaradt 20 százalékukat is a helyi partnerüknek, a China Resources Holdingsnak. A Tesco az üzlettel 357 millió dollárnyi tőkét gyűjtött.

Illusztráció Forrás: Getty Images/2007 Getty Images/Andrew Wong

A kínai kivonulás mellett a vállalat eladhatja a thai és a maláj részlegét is. Amennyiben ez megtörténik, az áruházlánc Írország mellett már csak Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Magyarországon lesz jelen.

Pénteken csökkent az üzemanyagok ára

A vírus terjedése hatással van a nemzetközi olajárra is, amely újból csökkenésnek indult.

Illusztráció Forrás: MTI/Róka László

Így pénteken a hazai üzemanyagárak is csökkentek, bruttó 2-2 forinttal, a benzin és a gázolaj ára is.