Hogyan változtatták meg a telefonos appok az utazásainkat?

nyaralás, okostelefon, hasznos, applikáció, térkép, lámpa, kamera
Nyaralásnál jól jöhet az okostelefon.
Vágólapra másolva!
A légiközlekedési ipar volt az egyik első, amely számítógépesítette üzleti tevékenységét, és ezzel az 1970-es évek egyik korai digitális fejlődésének mozgatórugójává váltak, ugyanakkor ez számos vállalatnak jelentős kihívást jelentette – írja a BBC.
Vágólapra másolva!

A mai utasokat már az utazáson kívüli élmények, tapasztalatok motiválják leginkább, rugalmas megoldásokat akarnak, amit egy-két kattintással el is érhetnek – mondta Nawal Taneja, a légiközlekedési üzlet stratégája, aki több mint öt évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezik.

Illusztráció Forrás: Origo

Az utazók egy része, különösen a Z-generáció (1995 és 2010 között születettek) tagjai azonban nem értik a légitársaságok számítástechnikai nehézségeit, hiszen ők már nem a légitársaságokhoz mérik technológiai igényeiket, hanem az olyan applikációkhoz, mint az Amazon vagy az Uber, ahol a kínált szolgáltatásokat gyorsan, kényelmesen és hatékonyan lehet elérni.

Az ügyfelek azt várják el, hogy

az utazási vállalatok digitálisan mindig elérhetőek legyenek

és a megfelelő ajánlatot a megfelelő időben nyújtsák a felhasználóknak. Ez pedig túlmutat a repüléssel, illetve a repüléssel kapcsolatos szolgáltatásokon a légitársaságok esetében. Például a Singapore Airlines olyan digitális pénztárcát, a KrisPay-t fejlesztette ki, amely a repülési távolsági pontok alapján különleges ajánlatokat tud nyújtani az ügyfeleknek.

Kilőtt az űrvállalat részvényeinek az ára

A Virgin Group űrrepülési leányvállalatának részvénye több mint húsz százalékkal nőtt, és ezzel Richard Branson cégének részvényárfolyama a hét minden napján emelkedett. A cég részvénye idén 160 százalékkal növekedett, köszönhetően annak, hogy a befektetők rendkívül optimisták a Virgin Galactic űrturizmus terveivel kapcsolatban.

A légitársaság által kifejlesztett mobilalkalmazás figyelemreméltó példája annak, hogy az utazási alkalmazások gyorsan fejlődnek, és az utazók számára nélkülözhetetlen, teljes körű támogatást biztosító eszközzé váltak. Például a Singapore Airlines olyan lehetőséget is beépített mobilalkalmazásába,

ami a feltöltött képek alapján képes beazonosítani az adott földrajzi helyet,

és azonnal meg tudja adni a lehetséges repülési útvonalakat. Hamarosan pedig már arra is lehetőség lesz, hogy transzfert rendeljenek a repülőtérhez.

Ez az új, kibővített utazási élmény

fokozatosan integrálódik digitális életünkbe,

kezdve a hangvezérelt digitális asszisztensektől a 360 fokos képekig és a virtuális valóságig, ami segít az utasoknak céljuk kiválasztásában és a foglalásokban – mondta Taneja.

Illusztráció Forrás: Origo

A Nemzetközi Légi Közlekedési Szövetség (IATA) alakította ki a digitális kényelmi szolgáltatások normarendszerét és koordinálja is azokat.

A biometrikus adatok, a hordizható technológia és a digitális eszközök kombinációjának felhasználásával az IATA azt reméli, hogy a jövő repülőtere papír nélküli, gyors és akár önkiszolgáló lesz.

A légitársaságok ezt a digitális beszállókártyák révén már lehetővé teszik saját mobilalkalmazásaikban, és egyes esetekben a Google Pay és az Apple Pay integrálásával az alkalmazáson belüli fizetések is lehetségesek.