Megtalálták a több százmillió forintot kezelő férfi holttestét

új forint bankjegyek
Debrecen, 2016. január 4. A megújított húszezer forintos bankjegy részlete. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Megtalálták Szeitl Gergely holttestét Budapesten, és már nem szerepel az eltűntként keresett személyek között a rendőrség honlapján.
Vágólapra másolva!

A Ripost idézi a rendőrség közleményét, amely szerint megtalálták a januárban eltűnt Szeitl Gergely holttestét.

A haláleset körülményeit a rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja,

idegenkezűség, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

A közigazgatási eljárásra tekintettel a rendőrség további információt az eset körülményeiről nem ad.

A néhány héttel ezelőtt eltűnt Szeitl Gergely Forrás: Police.hu

A 38 éves Szeitl Gergely a II. kerületi Őzgida utcából a közeli erdőbe ment január 13-án, de nem tért haza. A férfi eltűnéséről szinte a teljes hazai sajtó beszámolt. Szeitl az eltűnése napján nem jelent meg egy tai chi edzésen, ezután kezdték el keresni a rendőrök, majd a barátai, ismerősei is.

Ahogy korábban az Origo is beszámolt róla, a férfi több százmillió forintnyi vagyont, köztük ismerősei, barátai pénzét kezelte, ezért eltűnése után az egyik barátja magánnyomozót bízott meg Szeitl felkutatásával, míg mások feljelentést tettek a rendőrségen.