Tatabányára jön a 44 milliárd forintos dél-koreai nagyberuházás

Magyar Levente
Budapest, 2020. február 24. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Lotte Aluminium Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a minisztériumban 2020. február 24-én. A dél-koreai cég Tatabányán létesít új alkatrészgyárat mintegy 44 milliárd forintos beruházással. MTI/Bruzák Noémi
Vágólapra másolva!
A dél-koreai beruházás a magyar akkumulátorgyártás és kapcsolódó iparágai rendszerébe tagozódik.
Vágólapra másolva!

Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a beruházást bejelentő tájékoztatón elmondta: a tervek szerint

a mintegy 60 ezer négyzetméteren elhelyezkedő beruházás a magyar akkumulátorgyártás és kapcsolódó iparágai rendszerébe tagozódik,

új gazdasági környezetet teremt az ország középső részében.

Magyarország koreai kapcsolatai töretlenül fejlődnek,

tavaly Dél-Korea lett a legnagyobb befektető az országban,

a mostani beruházás alapján az idén is előkelő helyet foglal majd el a beruházók rangsorában. A kormány kész ezt a folyamatot erősíteni, fenntartani. Magyar Levente szerint Magyarország a legjobb úton halad, hogy fejlett ipari középhatalommá váljon.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a Lotte Aluminium Hungary Kft. beruházásáról tartott sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Bencsik János, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy a tatabányai ipari parkban már több dél-koreai vállalat működik, az újabb beruházás a negyedik a sorban.

Már ott működik a Lotte-csoport másik cége is, évi 150 millió forintos árbevétellel.

Hjun Csol Cso, a Lotte Aluminium Hungary Kft. vezérigazgatója a társaság beruházásáról tartott sajtótájékoztatón Forrás: MTI/Bruzák Noémi

Hjun Csol Cso, a Lotte Aluminium Hungary Kft. vezérigazgatója arról beszélt, hogy Magyarországgal nagyon jó a kapcsolata Dél-Koreának, és folyamatosan fejlődik, a mostani beruházás ezt tovább erősíti.

A cég az elektromos autókhoz akkumulátort gyártó vállalatokat fogja kiszolgálni, évi mintegy 18 ezer tonna fóliát terveznek készíteni.

Vizsgálják egy további beruházás lehetőségét, egész Európát szeretnék ellátni - mondta. Hozzátette: a magyar beruházásösztönző politikának köszönhető, hogy a Lotte-csoport Magyarországra hozta gyárát.

A Lotte Dél-Korea ötödik legnagyobb vállalatcsoportja, hozzá tartozik a Lotte Aluminium Kft., és 24 országban van jelen - közölte Hjun Csol Cso.