Egyelőre még várat magára a zöldfordulat a hazai lakáspiacon

ingatlan, lakás, ház
Vágólapra másolva!
Még mindig többségben vannak az eladott lakásoknál, családi házaknál, nyaralóknál az energiafaló ingatlanok – derül ki az ingatlan.com legfrissebb összeállításából, amely a saját és a Lechner Tudásközpont adatai alapján megnézte a tavaly eladott lakó- és szállásjellegű ingatlanok energetikai besorolását.
Vágólapra másolva!

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy az energiatanúsítvány teljesen objektív, jogszabályokban leírt kritériumok alapján határozza meg egy-egy ingatlan energiafogyasztását.

A legjobb osztályzat az AA++,

a legrosszabb pedig a JJ, előbbiek "minimális energiaigényűek", utóbbiak "kiemelkedően rosszak".

Illusztráció Forrás: Shutterstock

– mondta Balogh László.

Tavaly több mint 166 ezer lakásról, 2018-ban pedig közel 171 ezer lakásról készült energiatanúsítvány vagyis alig csökkent a számuk. A múlt évben az érintett lakások 48 százaléka kapott EE-s (átlagosnál jobb) vagy annál kedvezőbb osztályzatot, szemben a 2018-as 46 százalékkal. Mindez azt is jelenti, hogy a jelentősebb energiafogyasztású, FF-es (átlagos) vagy annál

rosszabb kategóriába sorolt ingatlanok még többségben vannak,

igaz, tavaly 52 százalékos volt az arányuk az egy évvel azelőtti 54 százalékkal szemben.

Újra nyári mélypontján az ingatlanpiac

Az erősebb őszi hónapok után a nyári mélypontjára esett vissza az ingatlanpiac, az idén novemberben országosan 10 ezer ingatlan adásvétele bonyolódott le, szemben az egy évvel korábbi több mint 12 ezerrel - közölte a Duna House.

A kínálati árakból látható, hogy a tulajdonosok magasabb áron adják az energiatakarékosabb lakásokat. Az BB-s vagy annál is jobb kategóriába sorolt budapesti lakások átlagos kínálati négyzetméterára 818 ezer forint, a CC-s lakásoknál ugyanez 727 ezer forint, míg a DD-s vagy annál rosszabb osztályzatú lakásoknál 700 ezer alatti átlagos négyzetméterár jött ki a februári kínálatot nézve.

– mondta Balogh László.

Forrás: Ingatlan.com

Egy lakás felújításához sokkal kisebb tőke szükséges mint egy új lakás megépítéséhez,

emiatt társadalmi szinten is olcsóbban lehet javulást elérni az ingatlanállomány minőségében akár egy átfogó lakásfelújítási programmal. A korszerűsítés velejárójaként a felújított ingatlanok is felértékelődnek, és a korábbinál jobb életminőséget biztosítanak, amit egy későbbi eladásnál érvényesíteni lehet a lakás vagy ház árában is – tette hozzá a szakértő.