Nagyon komoly bírságot kapott a Magyar Telekom

magyar telekom t-mobile
Budapest, 2012. július 17. Érdeklődők a Magyar Telekom T-Pont üzletében, a budapesti Mammut bevásárlóközpontban. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat 0 Ft-os vagy kedvezményes készülékárakat reklámozó kampányaival, írják közleményükben.
Vágólapra másolva!

A GVH döntése alapján, a Magyar Telekom megtévesztően sugallta lakossági ügyfeleinek szóló reklámkampányaiban 2016 augusztusától 2017 áprilisáig, hogy a számukra kínált mobiltelefon-készülékekért kizárólag a feltüntetett árat kell fizetni.

A reklámokból ugyanis nem derült ki, hogy a telefonkészülékekhez kapcsolt, 2 éves hűségidővel értékesített tarifacsomagok havidíja a telefonok árának egy részét is tartalmazza.

A hirdetések alapján a fogyasztók nem ismerhették az előfizetésbe beépített árrész nagyságát, így végső soron azt sem, hogy milyen áron jutnak a készülékekhez.

A Versenyhivatal vizsgálatában feltártak alapján az előfizetőknek a két éves hűségidő alatt NEXT S csomag esetén összesen 36.000 forinttal, NEXT M csomag esetén összesen 96.000 forinttal többet kellett fizetniük, mintha ugyanazon előfizetésre készülékvásárlás nélkül szerződtek volna.

Illusztráció Forrás: MTI/Mohai Balázs

A Versenyhivatal álláspontja szerint így megtévesztő volt a reklámkampányokban feltüntetett, kedvezményesnek mondott, esetenként 0 Ft-os ár.

A GVH ezért 670 millió forintos versenyhivatali bírságot szabott ki a Magyar Telekomra.

2019 végén a Gazdasági Versenyhivatal több jelentős bírságot is kiszabott telekommunikációs vállalkozásokra hasonló magatartások miatt.

  • A Telenornak 1,8 milliárd forintot kell fizetnie, amiért több mint egy évig nem tájékoztatta a fogyasztókat arról, hogy 0 forintosnak vagy kedvezményes árúnak hirdetett készülékei díjának egy részét beépítette az előfizetői díjba.
  • A Vodafone piacelsőségét állította megalapozatlanul „Európa legnagyobb 4G partnerhálózata" és „Európa legnagyobb 4G hálózata" szlogenjeivel, ezért 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki rá a Hivatal.
  • Ugyancsak a Magyar Telekomot marasztalta el a GVH a „Most generáció" kampányban ígért „maximális sebességű hálózat" állítás miatt. A cég e magatartásért 350 millió forintos bírságot kapott, amelyet 100 millió forintig van lehetősége csökkenteni a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval.

A magas versenyfelügyeleti bírságokat az indokolta, hogy az érintett cégek visszaeső jogsértőknek bizonyultak. A jövőbeli jogsértések visszaszorítását a hivatal azzal is elő kívánja mozdítani, hogy több ügyben is előírta ún. megfelelési (compliance) program kidolgozását vagy fejlesztését. Az ilyen programok megvalósítása kötelezi a cégeket, hogy még a reklámkampányok üzeneteinek kidolgozásakor ellenőrizzék azok megfelelését a fogyasztóvédelmi előírásoknak.

A Magyar Telekom állásfoglalása a GVH döntéséről

A Magyar Telekom az alábbiakat adta ki a GVH bírságával kapcsolatban:
"A Telekom folyamatosan törekszik arra, hogy kedvező konstrukcióban kínáljon okostelefont ügyfeleinek. A GVH által kifogásolt kampány kapcsán a Telekom a jogsértést nem ismeri el, a döntés ellen várhatóan jogorvoslattal él, erről a döntés részletes tanulmányozását követően dönt."