Még az óragyártásra is hatással lehet a koronavírus

Rolex Exclusive Presentation: Baselworld 2016 New Watches GettyImageRank3 Arts Culture and Entertainment
NEW YORK, NY - MAY 05: Rolex watch atmosphere during Rolex Exclusive Presentation: Baselworld 2016 New Watches on May 05, 2016 in New York, New York. Astrid Stawiarz/Getty Images for Hamptons Magazine/AFP
Vágólapra másolva!
A koronavírus következtében az Ázsiába irányuló tengeri szállítás gyakorlatilag leállt, mivel a világ tíz legnagyobb kikötőjéből hét Kínában található, ráadásul nagyon sok légitársaság is visszafogta Kínába induló járatainak a számát. A vásárlóerő csökkenésével pedig az órák iránti is megcsappant a kereslet – összegzi a Business Insider.
Vágólapra másolva!

Mivel a kínaiaknak azt javasolták, hogy egyelőre inkább maradjanak otthon, az órák iránti kereslet is csökkent, az irodák és az üzletek nagy része még zárva tart, és az emberek csak az alapvető dolgokat veszik meg,

nem költenek olyan luxuscikkekre, mint például az órák.

Illusztráció Forrás: AFP/2016 Getty Images/Astrid Stawiarz

David Chang újságíró, aki a pekingi óragyűjtők szövetségének az elnöke már előre aggódik, hogy vajon a kínai szakújságírók közül mennyien fogják lemondani részvételüket a Baselworldbe májusra tervezett nemzetközi óra- és ékszerkiállításra, valamint vásárra.

A Swatch Csoport már bejelentette, hogy

a Time to Move néven március elejére meghirdetett nemzetközi vásárt lemondták.

Nick Hayek, a Swatch Csoport vezérigazgatója elmondta, hogy bár nehéz döntést hoztak, mégis optimisták, és remélik, hogy a vásárt idén egy későbbi időpontban megtartják.

A Gucci is leáll Kínában

A Kering luxusipari vállalat - ami a Gucci mellett olyan márkákat birtokol, mint az Yves Saint Laurent, vagy az Alexander McQueen - átmenetileg bezárta kínai üzleteinek felét és elhalasztotta új üzleteinek megnyitását, valamint az ehhez tartozó reklámkampányokat - írja a Business Insider.

A Swatch lemondását követően sokan aggódtak, hogy megrendezik-e a Watches & Wonders és a Baselworld vásárokat. Ugyanakkor a divatipar 2020-as divatbemutatóját megtartották, igaz, hogy hasonlóan a 2003-as SARS járványhoz idén is a kínaiak jelenléte nélkül. A SARS járvány jelentős hatással volt a világgazdaságra: vezető közgazdászok számításai szerint a globális veszteség elérte a 40 milliárd dollárt.

– nyilatkozta az ügyvezető igazgató, Michel Loris-Melikoff.

Illusztráció Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Persze nem csak a kínai fogyasztók számának csökkenése befolyásolhatja az óraipart. Denis Martinet, a MAD Associates ügyvezető elnöke szerint Kína szárazföldi része a luxusfogyasztás mozgatórugója az országban, viszont mivel rengeteg nemzetközi repülőjáratot töröltek, ez gyakorlatilag elszigetelte a kulcsfontosságú piacot, ami más országokra és iparágakra is hatással lesz.

És bár az óramegrendelések 60 százaléka online érkezik, és csak 40 százaléka történik a fizikai boltokban, viszont a kiszállításra is negatív hatással lehet a vírus.

A 2020 januári export adataik csak ezen a héten teszi közzé a Svájci Óraszövetség, ugyanakkor Jean-Daniel Pasche, a szövetség elnöke elmondta, hogy nem tapasztaltak csökkenést az órák exportját illetően.