Ezért választják egyre többen a reptéri hoteleket

Szingapúr Changi repülőtér
Vágólapra másolva!
Bár a reptéri szállodákat nagyrészt kimerült utazók használják, ám az utóbbi időben a hotelek olyan újításokat vezettek be, amivel több, hosszabb ideig maradó vendéget várnak – írja a CNBC.
Vágólapra másolva!

Bár az alapvető ellátás nem változott, a további szolgáltatások között megindult a modernizáció.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A repülőtéri szállodák továbbra is kiemelkedő üzleti lehetőségek. Az iparágat vizsgáló STR piackutató cég szerint

az Egyesült Államok repülőtéri szállodáinak kihasználtsága (73,8 százalék) magasabb volt a szegmens átlagánál (66,1 százalék),

ugyanakkor szobánként 12 dollárral (3.700 forint) kevesebb díjat számoltak fel.

Henry Harteveldt, az Atmosphere Research utazási piackutató cég elnöke elmondta, hogy az utazók olyan alapvető szolgáltatásokra vágynak, mint a könnyen elérhető elektromos aljzatok, többnyelvű személyzet valamint állandó étkezési lehetőség.

Nyárig biztos nem repülnek a Boeing gépek

A tavaly március óta földön veszteglő 737 Max gépek indítását újabb hat hónappal halasztották el, vagyis az egyik legnépszerűbb repülőgépfajtát nem használhatják a légitársaságok a nyári időszakban - írja az Independent. A gépeket két katasztrófa után állították le, amelyek 346 halálos áldozatot követeltek.

A San Francisco-i repülőtérnél található Hyatt Regency például helymeghatározó eszközöket telepít a reptéri buszokba, így a vendégek pontosan tudják, mikor érkezik meg transzferük.

Ráadásul a repülőtéri terminálokhoz kapcsolt szállodák még jobban teljesítenek. A Westin Detroit Metropolitan például közvetlen hozzáférést biztosít a vendégeknek a repülőtéri biztonsági ellenőrzőponthoz. Míg a sencseni repülőtéren az utasok közvetlenül bemehetnek egy bevásárlóközpontba is.

Illusztráció Forrás: AFP/2019 Getty Images/Kevin Hagen

Az ilyen jellegű kényelmi szolgáltatásokat akkor a legegyszerűbb megvalósítani, ha a szálloda a repülőtér tulajdonában van.

A Hyatt szállodalánc világszerte 23 hotelt üzemeltet, amelyek vagy kapcsolódnak a terminálokhoz, vagy a repülőtér tulajdonában lévő területen épültek. A vállalat továbbá olyan technológiai újításokkal is segíti ügyfeleit, mint a mobil applikáció, aminek révén előzetesen meg lehet adni a szállodai igényeket, anélkül, hogy bárkivel telefonon kellene egyeztetni.