Még sohasem volt ennyi szélerőmű a tengereken Európában

Burbo Offshore Windfarm air view
Szélenergia szélerőmű
Burbo Offshore Windfarm air view Dong Energy
Vágólapra másolva!
A WindEurope most közzétett adatai szerint az európai országok rekord mennyiségű tengeri szélerőművet telepítettek 2019-ben – írja a CNBC.
Vágólapra másolva!

Tavaly 3,6 gigawatt lapacitású erőművet telepítettek, ami a 2018-as 2,6 gigawatthoz képest jelentős növekedés.

Az európai nemzetek teljes tengeri kapacitása meghaladja a 22 gigawattot.

Illusztráció Forrás: Dong Energy/Jasper Carlberg

A WindEurope jelentése szerint az Egyesült Királyságban telepítették az új szélerőművek csaknem felét, majd következik Németország, Dánia és Belgium.

Ráadásul új, 1,4 gigawattnyi beruházási döntés is született: 6 milliárd euróból további négy szélerőmű-parkot hoznak létre.

Kenyából jön a jövő megújuló energiaforrása

A közönséges vízijácint egy Dél-Amerikában őshonos vízinövény, ami az 1900-as évek elején jelent meg először Afrikában, a tudósok korábban a világ legrosszabb vízi gyomjának nevezték, mivel eltorlaszolta a gátakat és folyókat, mára azonban kiderült, hogy ez lehet az ország legfőbb bioüzemanyag forrása - írja a The Guardian.

Az új technológiáknak köszönhetően a turbinák és a létesítmények mérete és hatékonysága növekszik,

2019-ben átlagosan 600 megawatt nagyságú erőműveket telepítettek,

amik kétszer nagyobbak, mint a 2010-ben telepítettek átlag mérete, valamint egy megawattal nagyobb teljesítményt képesek nyújtani, mint a 2018-ban telepített turbinák.

A Globális Szélenergia Tanács (GWEC) nemrég közzétett adatai szerint Észak-, Közép- és Dél-Amerika, valamint a Karib-térség 2019-ben 13,4 gigawattnyi szélerőművet telepített 2019-ben, ami 12 százalékkal nagyobb kapacitásnövekedés, mint egy évvel korábban.