A NAV is megtartja idén a Valentin-napot

romantikus vacsora Valentin-napi ajándékok, a környezettudatosság jegyében
Vágólapra másolva!
Az ország nagy részére kiterjedő akcióba kezdett a héten a Nemzeti Adó- és Vámhivatal: a hatóság emberei a Valentin-napra készülő virágosokat, éttermeket, ajándéküzleteket, édességboltokat, ékszerészeket keresik fel. A hivatalnál ugyanakkor nem feledkeznek meg a farsangi szezonról sem.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszakban nem múlt el kereskedelmi szempontból jelentős esemény vagy ünnep adóhatósági akciósorozat nélkül – a jelek szerint nem lesz ez másként idén sem.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) friss ellenőrzési tervéből ugyanis az derül ki, hogy a szervezet emberei nagyjából az ország felére kiterjedő razziát tartanak a héten, mégpedig a Valentin-nap miatt.

Virágosok, ajándéküzletek, éttermek szerepelnek elsősorban a NAV listáján, de egyes helyeken a revizorok felkeresik a cukrászdákat, az ékszerüzleteket, a parfümériákat és az édességboltokat is. S nem csak az üzlethelyiségekben működő gazdasági szereplőkre figyel az adóhivatal, akár piacok árusítóihoz vagy a portékát közterületen, az utcán kínáló kereskedőkhöz is odaléphetnek a hivatal emberei.

– közölte a Magyar Nemzettel a részletekről a hatóság szóvivője.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Kis Péter András hozzátette: ugyanilyen lényeges, hogy a gazdasági szereplők megfelelően bejelentették-e alkalmazottaikat. Az ellenőrzéseken szóba kerülhet még a turizmusfejlesztési hozzájárulás s a kedvezményes áfa szabályainak megtartása, ahogy az is, készült-e év végi záróleltár.

Az előzetes tervek szerint a NAV helyi egységei a főváros mellett kilenc megyében ellenőrzik az érintett vállalkozásokat.

Bizonyos helyeken csak Valentin-nap környékén tartanak vizsgálatokat, másutt egész héten, akár a hétvégén is járják a hivatal emberei a kiválasztott vállalkozásokat.

A szóvivő az összehangolt fellépés okáról szólva azt mondta: a tapasztalat arra enged következtetni, hogy a Valentin-nap miatt adott tevékenységű vállalkozások forgalma megugrik, vizsgálódásával pedig azt igyekszik garantálni a NAV, hogy a kereskedelem szereplői a felkapott időszakban is megtartsák a közteherviselési előírásokat.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

– mondta a szóvivő –,

Éppen ezért minden gazdasági szereplőnek érdemes rendszeresen ellátogatnia a NAV hivatalos internetes oldalára, s az adótraffipax elnevezésű rovatot megkeresnie.

Az aktuális ellenőrzések részletei felől ott lehet tájékozódni – jegyezte meg Kis Péter András. Az internetes kimutatásból egyébként kiderült az is, hogy a farsangi szezont sem tévesztették szem elől a NAV-nál: jelmezkölcsönzők, ruhaboltok, turkálók szintén több megyében szerepelnek a vizsgálatra ebben az időszakban kijelölt vállalkozások között.