420 ezret is kereshetnek, és egyre többen végeznek ezen a szakon

Számítógépes vírus, gonosz programozó, malware
Vágólapra másolva!
Több ezer informatikus hiányzik a hazai piacról, így aki ezt a szakot választja, annak biztos a megélhetés, és kihívásokkal teli munka várja. Hogy mivel foglalkozik valójában egy programtervező informatikus, mennyi a kezdőbére, és mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között? Ennek jártunk utána az Educatio oktatási szakkiállításon.
Vágólapra másolva!

Hallgatókat kérdeztünk az Educatio oktatási szakkiállításon arról, mire számíthat, aki a szakra jelentkezik. Ugyanis az elmúlt évek első helyes jelentkezési statisztikái alapján a programtervező informatikus szak egyike a legnépszerűbb képzéseknek. Az összes jelentkező ezen a szakon:

  • 2017-ben 4 014 fő
  • 2018-ban 4 191 fő
  • 2019-ben 4 447 fő

volt.

Mégis mennyit keresnek?

A Felvi.hu felsőoktatási portálon az Oktatási Hivatal által közzétett Diplomás Pályakövetési Rendszerének 2018-as adatai alapján ezen a területen bruttó 420 799 forint az átlagbér, ami 15%-kal több mint amennyi 2017-ben volt.

De mit ad a képzés?

A képzés célja programtervező informatikusok képzése, akik képesek szoftverorientált információs technológiai eszközök és rendszerek létrehozási, bevezetési, működtetési, szervizelési, fejlesztési, alkalmazási tevékenységet önállóan és csoportmunkában ellátni.

A képzési idő 6 félév, vagyis 3 év.