Szijjártó Péter: Magyarország javaslatot tett az ukrajnai magyar nyelvű oktatási helyzet megoldására

SZIJJÁRTÓ Péter
Kijev, 2020. február 7. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Dmitro Kuleba ukrán miniszterelnök-helyettes találkozója Kijevben 2020. február 7-én. MTI/KKM/Borsos Mátyás
Vágólapra másolva!
Az ukrán nyelv kisebbségi oktatására és a kárpátaljai magyarok anyanyelvének egyidejű megőrzésének lehetőségére vonatkozó magyar javaslatról tájékoztatta ukrán tárgyalópartnereit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteki kijevi látogatásán.
Vágólapra másolva!

Erről Szijjártó Péter miniszter azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet

Dmitro Kuleba ukrán miniszterelnök-helyettessel közösen tartott pénteki kijevi megbeszélésüket követően.

Értjük Ukrajnának azt az elvárását, hogy a területén élő minden állampolgár tudjon ukránul beszélni,

- fogalmazott Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dmitro Kuleba ukrán miniszterelnök-helyettes találkozója Kijevben 2020. február 7-én Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

Elmondta, ismertette az erre vonatkozó magyar javaslatokat Anna Novoszad ukrán oktatási miniszterrel, akivel abban állapodtak meg, hogy a közeljövőben

az ukrán miniszter fogadja a kárpátaljai magyar pedagógusok szövetségének vezetőit.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a magyar kormány a jószomszédi kapcsolatok újjáépítésében érdekelt Ukrajnával.

- tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy a testület már hét éve nem ült össze,

és egyetértettek abban ukrán partnerével, hogy már sürgető egy ilyen találkozó megtartása.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy Budapest szeretné, ha ezen az ülésen sikerülne megállapodni legalább egy új határátkelőhely megnyitásáról. Szeretné azt is, ha meg tudnának állapodni a Magyarország által korábban felajánlott infrastrukturális hitelkeret felhasználásáról, a mezőgazdasági és egészségügyi együttműködés fejlesztéséről és a két ország által kibocsátott diplomák kölcsönös elismeréséről.

Egyetértek Dmitro Kulebával abban, hogy mindketten sikertörténetté szeretnénk tenni Kárpátalját. Ezért mi készen állunk arra, hogy a Kárpátalján eddig folytatott gazdaságfejlesztési programunkat folytassuk, és

- hangsúlyozta a miniszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Dmitro Kuleba ukrán miniszterelnök-helyettes találkozója Kijevben 2020. február 7-én Forrás: MTI/KKM/Kkm/Borsos Mátyás

Szijjártó Péter azt mondta, hogy

Szijjártó Péter hozzáfűzte, hogy Magyarország továbbra is kész fenntartani az Ukrajnának nyújtott humanitárius támogatásait. Örömét fejezte ki, hogy a közeljövőben beindul a Budapest és Zaporizzsja közötti közvetlen légi járat,

amivel már öt ukrán nagyváros is elérhetővé válik közvetlenül légi úton a magyar fővárosból.

Dmitro Kuleba az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a kisebbségek jogainak védelméről szóló, a kormány által megígért törvényjavaslatot a kulturális minisztérium készíti elő. Ezt követően társadalmi vitára bocsátják.

Kuleba elmondta, hogy egyelőre nem tudja, mikor kerülhet az előterjesztés a parlament elé. Ugyanakkor közölte: Kijev mindent megtesz a kisebbségek védelmében, amit a nemzetközi kötelezettségek előírnak számára, és nem kívánja elodázni a törvény elfogadását.

Az ukrán miniszterelnök-helyettes a sajtótájékoztatón megköszönte Magyarországnak Ukrajna területi integrációjának támogatását, és azt a segítséget, amelyet az ukrán gyermekek rehabilitációjáért tett.
Szijjártó Péter a nap folyamán megbeszélést folytatott még Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszterrel és Olekszij Honcsaruk miniszterelnökkel is.