Tavaly ismét rekordot döntött a magyar turizmus

tihany
A horvát hegymászó Tihanyból indítja a túrát
Vágólapra másolva!
Tavaly ismét rekordot döntött a magyar turizmus, a vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken elérte a 12,8 milliót, a vendégéjszakák száma megközelítette a 31,3 milliót. A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíjbevétele 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, a szálláshelyi összbevétel meghaladta az 550 milliárd forintot, ami 8,8 százalékos növekedést jelent 2018-hoz viszonyítva - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A tavaly december önmagában is rekord hónapnak nevezhető a külföldi vendégforgalom szempontjából, hiszen a korábbi évek decembereiben soha ennyi külföldi vendég nem volt még Magyarországon, mint az év utolsó hónapjában.
Vágólapra másolva!

A SZÉP-kártya felhasználása tavaly elérte a 30 milliárd forintot, a panziókban 34,4 százalékos, a szállodákban 46,4 százalékos növekedést tapasztaltak. Az év utolsó hónapjában pedig

2,4 milliárd forintot költöttek SZÉP-kártyáról a kereskedelmi szálláshelyeken, ami kimagasló, 93,3 százalékos növekedés

az előző év azonos időszakához képest.

Tihanyi látkép Forrás: andras_csontos/Shutterstock

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) értékelése szerint még mindig kiegyensúlyozottan oszlik meg a külföldi és a belföldi vendégek száma, valamint az általuk eltöltött vendégéjszakák száma is.

Tavaly az összes vendégéjszaka felét, 15,6 millió éjszakát a belföldi turisták, 15,7 milliót a külföldi vendégek töltötték el Magyarországon.


Kiemelték, hogy 2019 decembere önmagában is rekord hónapnak nevezhető a külföldi vendégforgalom szempontjából. A korábbi évek decembereiben ugyanis soha ennyi külföldi vendég nem volt még az országban, mint a tavalyi év utolsó hónapjában.

A beutazó turisták száma 14,7 százalékkal emelkedett, akik 1,1 millió vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon.

Jelentősen nő az országba érkező, jellemzően magas költésű vendégek száma, tavaly decemberben ugyanis két számjegyű növekedést tapasztaltak az amerikai, angol, olasz, izraeli, kínai turisták körében az előző évhez képest.

A szállodai szobák 2019 egész évi átlagára 7,9 százalékkal 22 ezer 400 forintra emelkedett, de decemberben 10,4 százalékkal 24 ezer 300 forintra nőtt az egy ével korábbihoz képest. A szállodák egy szobára jutó szállásdíjbevétele (REVPAR) a múlt évben 8,8 százalékkal 13 ezer 800 forintra, decemberben az egy évvel korábbihoz képest 14,8 százalékkal 13 ezer 100 forintra emelkedett. A szobák kihasználtsága éves átlagban 61,7, decemberben 54,0 százalékos volt, az egész évet tekintve 0,5 százalékponttal, decemberben 2,0 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál.
Az egy szállodai szobára jutó összes árbevétel (TREVPAR) az egész évben átlagosan 8,5 százalékkal, decemberben 13,5 százalékkal nőtt, 23 ezer 500, illetve 23 ezer 200 forint volt.
A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron az előző évinél 8,8 százalékkal több, 556,531 milliárd forint bruttó árbevételt értek el. A külföldiektől 11,4 százalékkal több, 207,4 milliárd forint szállásdíjbevétel származott, a belföldi vendégek 5,6 százalékkal többet, 122 milliárd forintot fizettek ki szállásra. Az összes szállásdíjbevétel 9,2 százalékkal, a vendéglátásból szerzett bevétel 12,1 százalékkal 329,394 milliárd forintra, illetve 137,234 milliárd forintra nőtt, amihez 89,903 milliárd forint egyéb bevétel is társult, ami 3,2 százalékkal több az előző évinél.
Széchenyi Pihenőkártyával a kereskedelmi szálláshelyeken összességében 30,02 milliárd forintot fizettek a kártyatulajdonosok az elmúlt évben, ami 45,4 százalékkal több az előző évinél.
A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 15,5 százalékkal emelkedett, és elérte a 43,780 milliárd forintot, közölte a részletes adatokat a KSH.

Tavaly éves összehasonlításban az Izraelből érkezők 10,3 százalékkal, a Romániából érkezők 8,3 százalékkal, az Egyesült Királyságból érkezők pedig 4,9 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el Magyarországon.

A budapesti Szent István Bazilika Forrás: Getty Images/iStockphoto/hlinka.hu/Hlinka Zsolt

Közölték, 2010 óta másfélszer több vendég másfélszer több vendégéjszakát töltött el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, ami 2,5-szer nagyobb szállásdíjbevételt eredményezett 2019-ben.

A magyar turizmus erősödését mutatja az is, hogy bizonyos mutatószámok tekintetében a növekedés üteme meghaladta Ausztria teljesítményét, és közelíti Csehországét is.

Az elmúlt években végrehajtott és a jelenleg is zajló összehangolt ágazati fejlesztések Magyarországot vonzóbbá tették, ami tovább erősíti az ország pozícióját a világ turisztikai térképén. A 2019-es eredmények igazolják a magyar turizmus versenyképességét. A lendület 2020-ban is folytatódik, közelebb kerülve ahhoz a célhoz, hogy

Magyarország Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyen

- olvasható az MTÜ közleményében.