Letöltendőt kaphat a Nintendo Switchet kiszivárogtató hacker

Nintendo Switch
A Nintendo konzoljait saját gyártású játékai adják el, amik remekül néznek ki és nagyon szórakoztatóak gyerektől felnőttig mindenkinek.
Vágólapra másolva!
A techvilágban rengeteg olyan blogger és újságíró van, aki a hivatalos megjelenés vagy leleplezés előtt számol be az újdonságokról, ez viszont nem illegális, hiszen az adatokat törvényes úton szerzik be. A Nintendo Switch kiszivárogtatásánál azonban egy hacker lopott adatokat a cégtől és ezeket hozta nyilvánosságra, most pedig akár letöltendő börtönbüntetést is kaphat.
Vágólapra másolva!

2016-ban az akkor 21 éves Ryan Hernandez és bűntársa adathalász módszerekkel környékeztek meg több Nintendo alkalmazottat, majd a belépési azonosítóikat megszerezve fontos és bizalmas információkhoz jutottak hozzá.

Ezek között volt például az akkor még nem nyilvános Nintendo Switch is, amelyet a két hacker leplezett le.

Hernandez és társa 2017 októberében bukott le, miután egy FBi vizsgálat azonosította őket, majd le is tartoztatták őket. Akkor komolyabb következménye nem lett az ügynek, Hernandez elvileg megígérte a hatóságoknak, hogy felhagy a hackerkedéssel.

illusztráció Forrás: Nintendo

Később azonban kiderült, hogy 2018 júniusa és 2019 júniusa között további adatokat tulajdonított el a Nintendótól, az információkat pedig különböző közösségi felületeken és saját blogján is megosztotta.

Az FBI 2019 júniusában tartott házkutatást Hernandeznél, ahol több ezer titkos Nintendo fájlra bukkantak, valamint a számítógépén más, illegális tartalmakat is találtak. Hernandez emiatt 259 ezer dollárt fizet a Nintendónak, és emellett akár három éves börtönbüntetésre is számíthat.