Lassulhat a lakásárak emelkedése idén

eladó ingatlan ház lakás vevő ingatlanos közvetítő lakáshitel bér fizetés
Illusztráció
Vágólapra másolva!
A Takarék Index elemzőinek előrejelzése szerint idén csökken a lakásárak növekedési üteme, 0 és 5 százalék közötti drágulás várható országos átlagban.
Vágólapra másolva!

A Takarék Index előrejelzése szerint vidéken akár még árcsökkenés is előfordulhat a prognózis szerint, a fővárosban pedig elsősorban az olcsóbb kategóriájú lakásoknál van még tér az áremelkedésre.

Budapesten az országosnál kicsit nagyobb, 2-5 százalékos lehet az áremelkedés, vidéken pedig 5 százalékos csökkenés és 5 százalékos növekedés közötti árváltozást várnak.

Az új lakások kínálatának csökkenésére számítanak 2020-ban a Takarék Index elemzői a január 1-től ismét 27 százalékosra emelt áfakulcs miatt. Bár új lakások átadása még bőven várható az idén, az azokban elkészülő lakások nagy része már gazdára talált, az új kínálat viszont lényegesen kisebb lehet a korábbi évekhez képest.

Az új lakások kínálata várhatóan csökkenni fog az idei évben az áfaemelés miatt 123RF

Egyelőre a bérlakáspiac megerősödésére sem számítanak az elemzők, a jogszabályi környezet szabályozatlansága, a lehetséges befektetők hiánya és a finanszírozás kérdése ugyanis számos nehézséget gördít az ilyen fejlesztések elé. A kínálat szűkülése azonban valószínűleg nem gyakorol majd jelentős hatást a használt lakások piacára.

A lakáspiaci kereslet szempontjából kedvező a gazdaság erősödése, és szintén pozitív, hogy kedvezőek a munkaerőpiaci feltételek, a munkanélküliség történelmi mélyponton van, a bérek pedig növekednek. 2020-ban a jegybank előrejelzése szerint várhatóan 4,1 százalékkal nőhet a lakossági reáljövedelem.

A lakáspiac szempontjából fontos finanszírozási környezetben sem számítanak jelentős változásra a Takarék Index elemzői 2020-ban.

A kamatszint továbbra is alacsony és drasztikus emelkedésre valószínűleg nem kell készülni.

2019 november végéig a háztartásoknak nyújtott forinthitelek összege meghaladta a 830 milliárd forintot, ami így az előző év azonos időszakához képest majdnem 5 százalékos növekedést jelentett. A hitelkihelyezés az idén is erős maradhat, ami kedvez a lakáspiaci keresletnek.

Pozitívan hatnak a keresletre az otthonhoz jutást segítő állami támogatások. 2015 július elseje és 2019 októbere között 363 milliárd forint volt a kifizetett családi otthonteremtési kedvezmény (csok) összege, ami 120 ezer családot érintett. Minden nyolcadik használt lakás vásárlásához igényelték az állami támogatást.