Javult a Budapesti Iparkamara megítélése

Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Budapest, 2014. június 5. Az MTVA-MTI Zrt. épületei a Nap-hegy tetején (balra), a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara irodaháza (jobbra) a főváros I. kerületében, a Krisztina körút 99-ben, középen a múlt század hatvanas éveiben épült lépcsős elrendezésű lakóépület a Naphegy oldalában. A háttérben a Széchenyi-hegy és az Antenna Hungária Országos Mikrohullámú Központ 192 méter magas adótornya. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Komoly fordulat következett be a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) korábban jócskán megtépázott renoméjában tavaly január és december között: a tagság körében végzett elégedettségi felmérés jól látható javulást mutatott a megítélésben, miután a szervezet az év egészét szolgáltatói szerepkörének erősítésére fordította.
Vágólapra másolva!

Korábban kétszer annyian gondoltak negatívan a BKIK-ra, mint kedvezően: a fővárosi kis- és középvállalkozók körében tavaly januárban végzett felmérésben még a megkérdezettek 60 százaléka ítélte meg egyértelműen negatívan a kamara szervezetét és működését, miközben pozitív percepcióról csupán 31 százalékuk számolt be. Ez persze nem meglepő annak fényében, hogy még a közelmúltban is a BKIK működésének belső viszályaival és nagy port felverő botrányaival volt tele a hazai sajtó.

Ebből a nem túl irigylésre méltó helyzetből indult a tavaly februárban megválasztott, új kamarai vezetés: olyan cselekvési programmal kezdték el a munkát, amelynek fókuszában a BKIK működésének és megtépázott tekintélyének helyreállítása állt.

Ehhez minden korábbinál erőteljesebben mozdultak el a szolgáltatói szerepkör felé.

Részben megújították, a továbbiakban pedig még inkább elektronizálják külső és belső ügyintézési folyamataikat, amelyek gyorsabbá, átláthatóbbá és követhetőbbé válnak. Az elektronikus beszerzés már működik, a jövőben pedig a jelenleg szigetszerűen létező további rendszereket is egységes informatikai hálózatba integrálják. Elindult törzsadatbázisuk adatszintű átalakítása, elektronizálták a korábbi papíralapú név- és tagjegyzék közzétételeket, az ügyfélkaput összekapcsolták az iratkezelő rendszerünkkel, hogy hiteles elektronikus csatornán tudják megszólítani a tagjaikat.

Akik egyébként elég jól reagáltak az első év fejleményeire. A decemberben megismételt elégedettségi felmérésből ugyanis az olvasható ki, hogy

a BKIK negatív megítélése jelentősen mérséklődött, a 2019 januárjában mért 60-ról 43 százalékra.

A pozitív percepció majdnem ezzel megegyező mértékben erősödött, 31-ről 45 százalékra emelkedett. Szintén egyértelműen biztató visszajelzés arra vonatkozóan, hogy a tagság szerint jó az irány az, hogy a megkérdezettek között a „nagyon elégedettek" és az „elégedettek" aránya ugrott meg a legjelentősebben, 50, illetve 25 százalékkal.

„Nagy dolognak tartom, hogy hosszú évek hanyatlása után az általános elégedettség pozitív irányba mozdult, 2,6-ról 2,9-re nőtt az 5-ös skálán" – fogalmazott Nagy Elek, a BKIK elnöke, aki hozzátette: „fejlesztéseinket és informatikai beruházásainkat egyértelműen annak az alapfeladatnak rendeltük alá, hogy ügyfeleinknek értékes, hasznos szolgáltatásokat nyújthassunk."

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (épülete a kép jobb szélén) megítélése jelentősen javult az új kamarai vezetés intézkedésének hatására Forrás: MTI/Jászai Csaba

A decemberi felmérésben megkérdezettek ötöde már magától is említi a pozitív változást a kamara működésében: az információáramlásban, a kommunikációban, az aktivitásban, a színvonalas rendezvényekben. Tavaly összesen csaknem 3000 érdeklődőt láttak vendégül – főként a budapesti kkv szektor képviseletében – rendezvényeiken, amelyek közül kiemelkedett a nagysikerű KKV Akadémia, továbbá a Kamarai Napok év végi rendezvénysorozata. Utóbbin a BKIK – a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával karöltve – új fejezetet nyitott a visegrádi országok nemzetközi kamarai munkájában: átadták véleményezésre az érintett kamarák vezetőinek a V4-es Területi Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége alapszabályának tervezetét. „A célunk ezzel nem kevesebb, mint tevékeny alakítóivá válni Kelet-Közép-Európa valós gazdasági térséggé fejlesztésének – természetesen elsődlegesen tagvállalkozásaink érdekeit szem előtt tartva" – mondta erről a BKIK elnöke.

A felmérés megerősítette, hogy a kamara szolgáltatásai között egyik leggyakrabban használt terület a tanácsadás.

Ezt a szerepet erősítendő, egyfelől pályázatfigyelő szolgáltatást indított el a BKIK az ország vezető pályázatíró vállalatával, a Goodwill Consultinggal. Másfelől szintén a napokban kezdte meg exkluzív, komoly értéket adó jogtárszolgáltatását a Wolters Kluwer Hungary-vel együttműködésben. Ez – a felhasználóbarát jogszabálygyűjtemény mellett – olyan különleges funkciókat is tartalmaz, mint a Jogi Navigátor, a jogszabályoknak rendszeresen megfeleltetett munkaügyi Okosirat a folyamatosan aktualizált szerződésmintatárral, vagy a kulcsszavasan kereshető, több mint 9000, adószakértők által összeállított kérdés-válasz gyűjtemény.

A piaci értéken évente nettó 165 ezer forintos szolgáltatást április 15-ig bárki ingyen használhatja,

azt követően viszont a Jogi Navigátorhoz és az Okosirathoz csak az önkéntes tagok férhetnek hozzá térítésmentesen.

A szakmai rendezvények mellett a képzésekre is komoly gondot fordítanak: rendre teltházasok a hiányszakmákra kialakított oktatások, a mesterképzések, valamint az olyan speciális tréningek, mint a közösképviselő-képzés vagy az autószerelőknek meghirdetett továbbképzés hibrid- és elektromos járművekre.

A budapesti vállalatok és a fővárosi felsőoktatás közötti együttműködés fejlesztése érdekében a BKIK szorosabbra fűzte a kapcsolatát a Budapesti Corvinus Egyetemmel: ennek iparpolitikai kutatóközpontjával közösen olyan fórumot hozott létre Kandó Klub néven, amely lehetőséget a cégvezetőknek, az egyetemi hallgatóknak és a kamara tisztségviselőinek szakmai elképzeléseik megvitatására és személyes kapcsolatok kialakítására, erősítésére.

Vállalkozói igények szerint készült el a BKIK két ágazati kutatása, amelyek eredményét kifejezetten pozitívan fogadta a tagság. Az elsőben a vendéglátóhelyekkel kapcsolatos elvárásokat, a választási preferenciákat járták körül, míg a másodikban – amelynek eredményeit a kormány szakemberei is tanulmányozták – a hazai szakképzés megítélését vizsgálták 1000 budapesti vállalkozás képviselőiből összeállított mintán.

Megújult, lényegesen fogyaszthatóbbá, felhasználóbarátabbá vált a BKIK honlapja és hírlevele. „Az új honlapon indítottuk el a Tudástár videósorozatot, amelynek eddig elkészült 10 epizódjában olyan, a vállalkozások számára fontos és praktikus témákat dolgoztunk fel, mint az adónemek, számlázási kérdések, vagy a pályázatokban való részvétel. Frissítettük a Facebook-oldalunkat, valamint elindultunk a LinkedIn-en is. Követőink száma összességében 47 százalékkal nőtt az elmúlt 7 hónapban. Az aktivitást jól mutatja, hogy a Facebookról több mint 15 ezer egyedi látogató landolt a BKIK weboldalán" - számol be a kommunikációs fejlesztésekről Szányi Gabriella, PR és marketing igazgató.