Dollármilliókat sikkasztott két egyházalapító

szekta Peller Mariann a vallási vezetőkről, hittérítőkről
Vágólapra másolva!
Dollármilliókat sikkasztott két egyházalapító az Egyesült Államokban, mégis sok hívük tüntetett mellettük, amikor elítélte őket a bíróság.
Vágólapra másolva!

A New York-i izraelita Isten Egyháza Jézus Krisztusban alapítói személyes céljaikra dézsmálták meg egyházuk kasszáját.

Hárommillió dollárt sikkasztottak, amelyet egyebek közt luxuscikkek vételére, ingatlanvásárlásra, nyaralásokra, gyerekeik drága magániskoláztatására költöttek.

A tanításra sofőrös luxusautóval vitette csemetéit minden nap az egyház vezetője. Az adóhatóságot is megrövidítette a két férfi negyedmillió dollárral.

Hárommillió dollárt sikkasztott két egyházalapító az Egyesült Államokban Forrás: Shutterstock

Mindezért másfél év börtönt kapott az egyház vezetője, a 44 éves Jermaine Grant.

Bűntársát, az egyház kincstárnokát, a 49 esztendős Lincoln Warringtont pedig egy év szabadságvesztésre ítélték. A tárgyalás idején a bíróság épülete előtt több száz hívük biztosította őket támogatásáról.