Ilyen bankkártya még nem volt eddig Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az exkluzivitás világával csábít a Magyarországon korábban még nem kapható Mastercard World Elite bankkártya, mely az MKB Banknál jelent meg nemrég. Az új plasztik kifejezetten a magyarországi prémium célcsoportra szabott szolgáltatásokat nyújt, például dedikált ügyfélszolgálati vonalat, díjmentes készpénzfelvételt és soron kívüli kártyagyártást. De nem merül ki ennyiben a kártya tudása.
Vágólapra másolva!

Az exkluzív bankkártyához a banki szolgáltatásokon túl egy éjjel-nappal elérhető orvosi call center is tartozik, amelyen keresztül életmóddal, táplálkozással kapcsolatban vagy éppen egészségügyi problémákban, orvosi dokumentumok értelmezésében nyújtanak díjmentes segítséget valódi szakértők.

Ginzer Ildikó, az MKB Bank üzleti területekért felelős vezérigazgató-helyettese szerint a prémium szolgáltatásaikat igénybe vevő ügyfeleket legalább annyira jellemez egy hozzáállás, attitűd, ahol a választásokat nem kizárólag az anyagi jólét befolyásolja, hanem

a minőségi szolgáltatások és kényelem iránti igény az élet valamennyi területén, legyen szó egészségről, pénzügyekről, vagy éppen szabadidőről.

Éppen ezért az MKB Bank World Elite kártyája nemcsak egy fizetési eszköz, hanem a mindennapi életet,

ezen belül is kiemelten az utazást teszi kényelmesebbé.

A budapesti nemzetközi repülőtéren a kártyabirtokos és utastársa – 18 éven aluli gyermekeivel – egy gyorsítósávon mehet át a biztonsági ellenőrzésen, majd ezt követően korlátlanul és díjmentesen használhatják a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Mastercard váróját, valamint a Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtéren a JET, AIR és SKY várókat. A kártya ezen felül a világ összes LoungeKey prémium reptéri várójába is jogosít a belépésre, melyből évente öt alkalommal az MKB átvállalja a kártyabirtokosok belépési díját.

A repülőtéren kívül a Mastercard gyorsítósáv jóvoltából a Papp László Sportarénába is soron kívül be lehet lépni a rendezvényekre az MKB Bank World Elite kártyával.

A kártyabirtokos három vendégével és saját 18 év alatti gyermekeivel a létesítmény Mastercard prémium várójába is beléphet.

A - megújításonként - három évig érvényes bankkártyához természetesen egy ingyenes kiterjesztett utasbiztosítás is tartozik, melyet az Allianz Biztosító nyújt. Ezen felül pedig a kártyához hozzákapcsolható a Mastercard prémium programja is, melyről az Mc-premium-selection.hu oldalon lehet tájékozódni.

Mit nyújt még az MKB Bank Mastercard World Elite kártyája?

A felsorolt többletszolgáltatásokon felül a kártya természetesen minden olyan megszokott műveltre használható, mint a hagyományos társai: így díjmentesen lehet vásárolni vele itthon és külföldön, az erre felkészült elfogadóhelyeken érintéssel is, és alkalmas mobilapplikációs használatra, azaz mobilfizetésre is.

A kártya forint vagy deviza változatban is igényelhető, legkevesebb 100 ezer forint (vagy 400 euró, illetve amerikai dollár) nyitóösszeg befizetésével, mely mellé a bank egyedi összegű óvadékot is megkövetelhet. A nyitóösszeg a kártyával azonnal felhasználható, de az óvadék mindaddig a banknál marad, amíg a kártya érvényes. A kártya éves díja az első évben - visszavonásig - 29.900 forint, a második évtől pedig évi 60 ezer forint.

Elvesztése esetén külföldön ingyen van mód sürgősségi készpénzfelvételre

(csak a hat ezrelékes pénzügyi tranzakciós illetéket kell kifizetni érte - más MKB bankkártyáknál ez a szolgáltatás 190 euróba kerül).

A kártyával díjmentes a készpénzfelvétel az MKB Bank bármely ATM-jéből az egész országban (más hazai bank ATM-jéből és az Európai Gazdasági Térség országaiban euróban bármely ATM-ből pedig 870 forintba kerül), aki pedig szeretne hozzájutni egy ilyen kártyához, annak díjmentesen soron kívül legyártják azt.

Amennyiben pedig kérdése támad a kártya birtokosának, egy külön telefonszámon teheti azt fel éjjel-nappal egy elsőbbségi telefonos kiszolgálás keretében, a hét bármely napján.

A Mastercard World Elite kártya előlapi képe Forrás: MKB Bank

Mivel töltik szabadidejüket a gazdagok?

A Mastercard World Elite kártyához kapcsolódó kutatása kimutatta, hogy Magyarországon a prémium szegmens egyik fő jellemzője a tudatosság.

A prémium ügyfelek előre tervezik a programjukat, jellemző rájuk, hogy inkább azt vásárolják meg, amire szükségük van, és az átlagos helyett az egyedi termékeket részesítik előnyben.

A hétköznapok szabadidejének eltöltésekor körükben egyaránt népszerűek a számítógépes játékok és a különböző művészeti programok, mint például a kiállítás, koncert, vagy a színházlátogatás.

A megkérdezett prémium ügyfelek túlnyomó többsége azt állítja magáról, hogy banki ügyekben az átlagnál tájékozottabb, és kifejezetten nyitott az újdonságokra.

A kártyás fizetés kifejezetten preferált ebben az ügyfélkörben: 65 százalékuk azt mondja, hogy többet használ bankkártyát, mint készpénzt. 10 válaszadóból pedig 8 használ folyószámlához kapcsolódó betéti kártyát, három hitelkártyát.

Kapcsolódó oldal: az MKB Bank oldala a World Elit bankkártyáról