Varga Mihály: Nem lenne szerencsés az euró bevezetése

VARGA Mihály
Budapest, 2019. június 4. Varga Mihály pénzügyminiszter a 2020. évi költségvetési törvényjavaslat átadásán az Országházban 2019. június 4-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A pénzügyminiszter közölte, hogy Magyarországon az adócsökkentés, az államadósság-mérséklés, a nullás hiányú költségvetés, a családvédelmi intézkedések és a demográfiai fordulat végrehajtása szinte egyszerre szükséges úgy, hogy közben a jövőjét sem éli fel az ország. Varga Mihály elmondta, hogy a szigorúbb költségvetés híve, egyelőre az országnak nem érdeke az euró bevezetése. Mindezek a pénzügyminiszternek a Mandiner című hetilapnak adott nagyinterjújából derülnek ki, amelyet az MTI is szemlézett.
Vágólapra másolva!

Az interjúban Varga Mihály az ellenzéki sajtó álhírének (fake news) nevezte, hogy Magyarországnak nem sikerül felzárkóznia a visegrádi országokhoz, hiszen ennek éppen ellentmondanak a gazdasági adatok.

Varga Mihály Forrás: MTI/Kovács Tamás

"A visegrádi négyekhez vissza tudtunk zárkózni, és vannak területek, ahol mi vezetjük a csoportot. Az adatok alapján több szempontból is éppen Magyarország ad mintát ezeknek az országoknak. Nincs szégyenkeznivalónk, de a korábbi elhibázott gazdaságpolitika miatt tíz év munkába telt, mire Magyarország újra az őt megillető helyre került a régióban" – emelte ki.

Kihangsúlyozta a pénzügyminiszter, hogy

"Mi is a közepes fejlettség csapdáját akarjuk elkerülni" - mondta, megjegyezve, hogy a hozzáadott érték növelése játssza a legfőbb szerepet a beruházások támogatásában.

"Csak az innovatív, kutatás-fejlesztésre alapozott beruházásokat vagyunk hajlandók támogatni"

- szögezte le Varga.

A szigorúbb költségvetést említve azt mondta,

Arra a felvetésre, hogy a szigorúbb költségvetés kevesebb forrást jelent például az egészségügynek, azt válaszolta, az utóbbi hónapokban kiderült, hogy alulfinanszírozottság helyett rossz struktúráról lehet inkább beszélni.

"Több pénzt teszünk az ágazat működésébe, az adósság mégis újratermelődött. Menedzsmentproblémák is vannak, amelyeken változtatni kell"

- hangsúlyozta.

A pénzügyminiszter óvatosan optimista a gazdasági növekedést illetően, azt mondta, "ha a beruházások ilyen magas szinten lesznek, maradunk a felzárkózási pályán".

- közölte.

Az euró bevezetését említve úgy fogalmazott, hogy nem szívesen "ül fel arra a vonatra", amelyről nem tudja, hogy hova megy.

Az euró folyamatosan változik, a 2008-as válság után kiderült, hogy súlyos hiányosságai vonnak, ráadásul

amíg a magyar gazdaság nem ér el egy bizonyos fejlettségi szintet, nem érdeke, hogy az euróövezethez csatlakozzon, mert versenyhátrányt okozhat

- fejtette ki.

Varga Mihály Matolcsy Györgynek a kormány lakáspolitikájával kapcsolatos kritikájára azt mondta, egyszerre osztja és vitatja is a jegybankelnök állításait.

Az eredmények közé sorolta, hogy 2019-ben várhatóan az utóbbi hat év legtöbb lakása épült;

a magyar kormány a családi otthonteremtési kedvezménnyel és a hozzá kapcsolódó hitelekkel lehetővé tette, hogy 700 milliárd forintnyi forrás kerüljön a lakásépítési piacra.

Elismerte, hogy ennek keresletnövelő hatása is volt, amivel az építőipari kínálat nem tartott lépést, de speciális területnek nevezte a budapesti lakásárak alakulását, ahol az alacsony hozamok és a változó árfolyam miatt megjelentek a befektetési célú lakásvásárlások és a külföldi szereplők is.

Kiemelte a pénzügyminiszter ugyanakkor, hogy a Magyar Állampapír Plusz júniusi megjelenése óta épp a kormány fékezi az árnövekedést, 3300 milliárd forint érkezett megtakarításként a kincstárhoz, ami csillapítja az ingatlanpiacot, ezt lehet látni a második féléves adatokon.

- szögezte le, és megjegyezte, hogy 550 ezer üres ingatlan van Magyarországon, ezért az építések mellett hangsúlyt kell fektetni a lakásállomány megújítására is.

"Viszont, ha be akarunk illeszteni több csoportot is a munkaerőpiacra, akkor az ő költözésüket, mobilitásukat egy kiszámítható, fejlett bérlakáspiac segíthetné, de ez nem létezik" - közölte, és megerősítette: a gazdaságvédelmi akció következő lépéseiben a lakásállomány és a lakáshoz jutás kérdésével is foglalkozik a tárca.