Magyarország Európa legnagyobb gazdasági növekedését produkálja

MAGYAR Levente
Budapest, 2019. június 7. Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tart az úzvölgyi katonatemetőben történt incidensről a minisztériumban 2019. június 7-én. Román megemlékezők június 6-án erőszakkal benyomultak a temetőbe, és ott ortodox szertartás keretében felszentelték a temetőben törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát. Az eset miatt tiltakozó jegyzéket küldtek és bekérették a minisztériumba a román nagykövetet, aki központi utasításra hivatkozva megtagadta ezt. MTI/Mónus Márton
Vágólapra másolva!
Magyarország Európa legnagyobb gazdasági növekedését produkálja - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a dán Vestfrost Zrt. új, 4,7 milliárd forintból elkészült csongrádi gyártócsarnokának avatóünnepségén csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Magyar Levente azt mondta, Magyarország népességét tekintve a 92. legnagyobb a világon,

  • de a 34. legmagasabb exportteljesítményt nyújtja,
  • a beérkező nemzetközi tőke nagyságát vizsgálva a 16.,
  • az egy főre jutó külföldi működőtőke aránya alapján pedig az ötödik helyen áll.

Az államtitkár úgy fogalmazott, szinte hetente, havonta készül el egy dán cég fejlesztése valamelyik alföldi városban.

- tette hozzá.

Magyar Levente azt monda, hogy a Vestfrost 2010-ben döntött a csongrádi hűtőgépgyár megvásárlásáról, amikor a magyar gazdaság nem hogy nem nőtt - mint ma az európai átlag háromszorosával -, hanem egyenesen zuhanásban volt.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatót tart Forrás: MTI/Mónus Márton

A csongrádi beruházás negyedét biztosította a kormány támogatása, a hazai hozzájárulás a fejlesztéshez pedig ennél is nagyobb, mert az Eximbank közvetve részt vett a finanszírozásban.
Lars Knudsen, a Vestfrost vezérigazgatója elmondta, a borhűtőket gyártó új üzemcsarnok kevesebb mint egy év alatt épült föl.

A beruházásnak köszönhetően a cég több mint 300 százalékkal növeli termelését és száz dolgozóval a foglalkoztatotti létszámát a következő három évben.

Bedő Tamás polgármester kifejtette, a fejlesztést követően a Vestfrost Zrt. a város egyik legjelentősebb foglalkoztatója és legnagyobb árbevételű vállalkozása lett.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a 2018-ban 155 dolgozót foglalkoztató Vestfrost Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele meghaladta a 3,731 milliárd forintot, ennek több mint 98 százaléka exportból származott. A cég 64,253 millió forint adózott eredményt ért el.