Óriási összeggel nőtt a leggazdagabb olasz család vagyona

Nutella
Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták, hogy a 2018/2019-es üzleti évben mekkora volt a Ferrero nyeresége, és azt is, hogy ebből mennyi jutott a vállalatot birtokló családnak. Ferreróék már a világ 25 leggazdagabb családja között vannak.
Vágólapra másolva!

A Ferrero-dinasztia Olaszország leggazdagabb családja. Vagyonuk tavaly a Nutellának köszönhetően óriási összeggel bővült, ugyanis 642 millió eurós (215,1 milliárd forint) osztalékot kaptak az anyavállalat tavalyi bevétele után.

A vállalat az augusztusban záruló üzleti év végén összesen 928,6 millió eurós nyereséggel zárt.

Ennek az osztaléknak köszönhetően Ferreróék a világ 25. leggazdagabb családja közé kerültek.

A Ferrero család vagyona az elmúlt évtizedben 2 milliárd euróval bővült

– írja a Gulf News.

Rengeteg pénz hoz a Nutella Forrás: Shutterstock

A Ferrero vállalatnak nagyon jól megy az elmúlt időszakban, a cég 2008 óta megduplázta profitját. Ez azok ellenére történt, hogy a Ferrero kiadásai is megnőttek, hiszen agresszív terjeszkedési stratégiát folytatnak az amerikai kontinensen:

2,8 milliárd dollárért megvásárolták a Nestlét, valamint 1,3 milliárd dollárért a Kellogg's-ot.

A Ferrero család felemelkedésének története:

A világhírű mogyorókrém, amely dollármilliárdossá tett egy olasz családot

A Nutella milliárdosa, Giovanni Ferrero egy 32 milliárd dolláros üzleti birodalmat hozott létre a csokoládékból és cukorkákból. A híres mogyórókrémet még 1964-ben keverte ki Giovanni apja, Michele Ferrero, és a krém hatalmas olaszországi népszerűségének köszönhetően egy multimilliárd dolláros üzleti vállalkozás lett belőle.

A Bloomberg jelenleg a Ferrero piaci értékét 32,4 milliárd euróra teszi.

A vállalat részvényei a család tulajdonában vannak, azonban azok pontos hányada nem ismert. A legfőbb részvényes az alapító Pietro Ferrero unokája, Giovanni Ferrero.