Már a Facebook is készül a brexitre

Hogyan kerülik el a tech multik az adófizetést? Facebook, Like logo a cég kaliforniai központja előtt
Vágólapra másolva!
A Facebook bejelentette, hogy ezer új munkavállalót vesznek fel Londonban, ezzel az ottani lesz a közösségi oldal legnagyobb központja az Egyesült Államokon kívül.
Vágólapra másolva!

Az új állások fele számítástechnikai munka lesz - közölte Nicola Mendelsohn, a Facebook európai régióért felelős igazgatóhelyettese.

Az állások fennmaradó része főleg a tartalmak vizsgálatával foglalkozik majd.

Mendelsohn szerint London nem csak egy technológiai központ, hanem a kreatív iparágakban is jelentős szerepet tölt be. Hozzátette, hogy az új központ megnyitásával a brexit után is bebiztosítja magát a Facebook a brit piacon.

illusztráció Forrás: AFP/Kimihiro Hoshino

Boris Johnson brit miniszterelnök örömét fejezte ki a Facebook bejelentésével kapcsolatban. Megjegyezte, hogy a kormány törekedni fog arra, hogy a brit internet legyen a világ legbiztonságosabbja és a techvállalatok számára is egy olyan helyet akarnak létrehozni, ahová szívesen fektetnek be.