Kínában év végéig betiltják a műanyag zacskókat

műanyag  hulladékválogató
Sorting site for recycled material, France. Mornac, Charente, France BURGER/PHANIE
Vágólapra másolva!
Kína, a világ egyik legnagyobb műanyaghasználó országa bejelentette, hogy 2020 végére az összes nagyvárosban betiltják a nem lebomló zacskók használatát, majd 2022-ben a tilalmat a teljes országra kiterjesztik.
Vágólapra másolva!

Nem csak a műanyag zacskókat szabályozza szigorúbban Kína, hiszen 2020 végére az éttermek műanyag szívószálakat sem használhatnak már.

illusztráció Forrás: AFP/Phanie/Burger

Az intézkedésre javarészt azért van szükség, mert az ország már nem bírja el az 1,4 milliárd lakosa által termelt és felhalmozott szemetet.

Az egyik legnagyobb szemétlerakójuk, amely száz futballpálya méretének felel meg már betelt, 25 évvel a tervezett dátum előtt.

Csak 2017-ben Kína 215 millió tonnányi városi hulladékot termelt, de arról nincsenek pontos adatok, hogy ebből mennyit hasznosítanak újra. 2010-es adatok szerint Kína termeli a legtöbb műanyaghulladékot, 60 millió tonnát, míg az Egyesült Államok már jócskán lemaradva a második, 38 millió tonnával.