Úgy vették a holland virágokat, mint az ország sertéshúsát

tulipán
Vágólapra másolva!
A holland Központi Statisztikai Hivatal és a Wageningen Gazdaságkutató Központ adatai szerint a virág- és a sertéshús-értékesítés növekedésének köszönhetően tavaly új rekordot ért el Hollandia mezőgazdasági exportja, amely az előző évhez képest 4,6 százalékkal 94,5 milliárd euróra (mintegy 312 ezer milliárd forint) nőtt 2019-ben - közölte a helyi sajtó.
Vágólapra másolva!

A növekedés mintegy kétharmadát az árak emelkedése, egyharmadát pedig az értékesítési volumen növekedése tette ki.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A jelentés adatai szerint a holland mezőgazdaság export szempontjából legsikeresebb ágazata tavaly a kertészet volt.

Különösen a friss szálas virágok, a tulipánhagymák és más dísznövények kivitele emelkedett ki, amely tavaly mintegy 9,5 milliárd eurót (közel 31,3 ezer milliárd forint) ért el.

Kiemelkedő eredménnyel zárt a holland húskivitel is, értéke tavaly 8,8 milliárd euró (mintegy 29 ezer milliárd forint) volt.

A beszámoló szerint a holland sertéshús exportjának növekedéséhez az Ázsia egyes részein kitört sertéspestis-járvány, és ennek nyomán a sertéshús árának emelkedése járult hozzá.

A holland sertéshús kínai kivitele a 2018-as 117 millió euróról 2019-ben mintegy 377 millió euróra nőtt.
Hollandia legfontosabb, 25 százalékot kitevő exportpiaca 2019-ben is Németország volt, amelyet Belgium és az Egyesült Királyság követett - tették hozzá.