Közel 4 milliárd forintot lehet nyerni hétvégén az ötös lottón

Lottó lottózás
Debrecen, 2019. március 22. A várható főnyeremények összege látható egy monitoron Debrecenben, a Szerencsejáték Zrt. Darabos utcai lottózójában 2019. március 22-én. Minden idők harmadik legnagyobb nyereménye, 3,414 milliárd forint a tét az Ötöslottó hétvégi sorsolásán. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Az ötös lottó közel 4 milliárd forintos főnyereménye még mindig szabadon elvihető. Ha valaki eltalálja minda az öt számot, az a több mint 60 éves lottójáték történetének negyedik legmagasabb összegű nyereményével, a 3,8 milliárd forinttal gazdagodhat.
Vágólapra másolva!

Az ötös lottón már 28 hete nem vitték el a ma már több milliárd forintosra növekedett jackpotot, így az év harmadik hétvégéjén

közel 4 milliárd forintért játszhatnak a játékosok.

Fontos, hogy kevesebb mint fél év maradt a nyereményösszeg további emelkedésére, ugyanis a halmozódás nem tarthat örökké: a játékszabályok szerint abban az esetben, ha egy teljes évig nem születik telitalálatos szelvény, a jackpot összegét a 2, 3 és 4 találatosok között osztják fel - olvasható a Szerencsejáték Zrt. közleményében.

Márciusban 3414 milliárd forint volt a főnyeremény - Illusztráció Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Lottótörténelem

Az ötös lottó egy 1957-es rendeletnek köszönhetően nyerte el mai formáját. A játék nyertesei eleinte pénznyeremény helyett legtöbbször tárgyakat, több találat esetén pedig autót, lakást, vagy akár üdülőt nyerhettek.

Az első ötös lottó szelvények ára kicsivel több mint 3 forint volt,

így a szerencsés telitalálatosok szó szerint pár forintért szerezhettek maguknak egy kényelmes lakást.

A várható főnyeremény a hétvégén ennél azonban sokkal nagyobb, összesen 3,8 milliárd forint.