Kedvező hírek érkeztek a debreceni BMW-gyárról

BMW, autógyár
Debrecenben épül az új BMW-gyár - Illusztráció
Vágólapra másolva!
A szakértői és menedzseri munkakörök betöltésére fókuszálnak a BMW épülő debreceni üzemében. Ezerfős létszámmal terveznek, de ez tovább bővülhet.
Vágólapra másolva!

Már hét munkatársa van a BMW Group jövőbeni debreceni gyáregységének – közölte a BMW Magyarország vállalati kommunikációs vezetője a Világgazdaság érdeklődésére. Salgó András elmondta, hogy az első pozíciókat a humán erőforrás és a humánerőforrás-marketing területén töltötték be.

A cég folyamatosan keres új kollégákat, 18 munkakört hirdetnek a debreceni egységgel összefüggésben.

A foglalkoztató hivatalosan a 2018 szeptemberében alapított BMW Manufacturing Hungary Kft., amely az Opten céginformációs rendszer szerint tavaly augusztusban jelentette be az első munkavállalóját. A már leszerződött alkalmazottak Debrecenben, valamint Münchenben töltik a képzési idejüket. A német autóipari konszern karrieroldalán debreceni foglalkoztatási helyszínnel most egyebek mellett adózási, média-, könyvviteli, folyamattervezési, toborzási és környezetvédelmi szakembereknek kínálnak főképp vezetői állásokat.

Már javában folyik a munkaerő toborzása a Debrecenben épülő új BMW-gyárba Forrás: Imaginechina/Zhang wenkui - Imaginechina/Zhang Wenkui

Salgó András a napilapnak úgy értékelt, hogy

a toborzás és a munkatársak felvétele az előzetes terveknek megfelelően halad.

A gyárépítés első munkálatai 2020 tavaszán indulnak meg, tehát kezdetben a szakértői és a menedzseri munkakörök betöltésére fókuszálnak.

– fogalmazott Salgó András.

Debrecenben az előzetes elképzelések szerint mintegy ezer főt foglalkoztató, BMW-modelleket gyártó üzemet építenek, amely éves szinten körülbelül 150 ezer autó előállítására lesz képes. Az ezerfős létszám az induláshoz szükséges, a további fejlesztési és beruházási fázisban azonban az állomány bővítésével is számolnak.