Az óránként 200 kilométeres sebességet is elérhetik majd a MÁV új mozdonyai

nk20141015
A MÁV-START Zrt. első új Flirt motorvonata forgalomba állítása előtt Budapesten, a Keleti pályaudvaron.
Vágólapra másolva!
A MÁV-Start 115 modern villanymozdony vásárlására közbeszerzési eljárást indított, eredményes eljárás esetén a szerződés megkötése 2020 végére várható, az első új mozdonyok legkorábban 2022-ben állhatnak forgalomba, a beszerzést a tervek szerint hitelből finanszírozza a vasúttársaság - közölte a társaság.
Vágólapra másolva!

A közleményben kiemelték, a felújított pályaszakaszokon az óránként 160 kilométer sebesség elérése érdekében elengedhetetlen a korszerű, nagy sebességű mozdonyok beszerzése.
A tájékoztatás szerint

az új mozdonyoknak óránkénti 200 kilométer sebességre kell alkalmasnak lenniük,

a belföldi igények kiszolgálása mellett egy részüket nemzetközi vonalakon, például Németországban, Szlovákiában és Szlovéniában közlekedtetnék.

A MÁV-Start Zrt. első új Flirt motorvonata forgalomba állítása előtt Budapesten, a Keleti pályaudvaron Forrás: MTI/Marjai János

A 90 darab két- és 25 darab három áramrendszerű villamos mozdony és az üzemben tartásukhoz szükséges eszközpark beszerzésével lehetővé válik a 40 éves átlagéletkorú vontató járműállomány megújítása

- írja közleményében a MÁV-Start.

A közlemény szerint a vasúttársaság elsősorban az elöregedett 431 sorozatú, óránként 120 kilométer maximális sebességű villamos mozdonyokat tervezi kiváltani az új, nagy teljesítményű mozdonyokkal.
A 115 darab modern villanymozdonynak köszönhetően jelentősen javul a nemzetközi és a minőségi távolsági, azaz a főváros és a megyeszékhelyek összeköttetését biztosító vasúti közlekedés szolgáltatási színvonala.