Fél éve nincs telitalálatos az ötös lottón, 3,5 milliárd forint a nyeremény

Lottó lottózás
Debrecen, 2019. március 22. A várható főnyeremények összege látható egy monitoron Debrecenben, a Szerencsejáték Zrt. Darabos utcai lottózójában 2019. március 22-én. Minden idők harmadik legnagyobb nyereménye, 3,414 milliárd forint a tét az Ötöslottó hétvégi sorsolásán. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Tavaly június óta nem volt telitalálatos szelvény az ötös lottón, így ezen a héten a játék történetének negyedik legnagyobb nyereménye vihető el - írta közleményében a Szerencsejáték Zrt. 
Vágólapra másolva!

Legutóbb tavaly június 29-én volt ötös a lottón, azóta azonban nem, így

mostanra 3,58 milliárd forint halmozódott fel.

A korábbi évek statisztikáit alapul véve kiderül, hogy egyáltalán nem lehetetlen az adott esztendő elején telitalálatot elérni - írta a társaság.

Illusztráció Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Legutóbb 7 éve, azaz 2013-ban fordult elő, hogy egy játékos számára minden bizonnyal felejthetetlen maradt a januári hónap, hiszen az első héten 1,415 milliárd forintos főnyereménynek örülhetett.

A sorsolást szombaton 18.45-kor a Duna TV közvetíti.