Márciustól megszűnnek a jegyzői építésügyi hatóságok

építkezés, , földmérő, tégla, betonozás, bukósisak, munkagép
Vágólapra másolva!
Az építésügyi hatósági rendszerben az ún. általános elsőfokú hatósági feladatokat a kijelölt települési önkormányzat jegyzői és a fővárosi kerületi önkormányzatok jegyzői, illetve a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző látják el. A járási hivatalok a kiemelt építésügyi hatósági hatáskörrel rendelkeznek. Az építésügyi hatósági rendszerből 2020. március 1. napjától kivezetik az általános építésügyi hatóságokat, de a települési önkormányzatoknak ehhez már 2020. januárjában fontos intézkedéseket kell megtenniük - írja Dr. Jámbor Attila az Építésijog.hu-n.
Vágólapra másolva!

Elsőfokú általános építésügyi hatóság jelenleg 174 járásban és 23 budapesti kerületben működik, a jegyzőkhöz van telepítve a hatáskör (összesen 197 hatóság van). A Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület tekintetében a fővárosi főjegyző az elsőfokú építésügyi hatóság.

2020. március 1. napjától a jegyzők építésügyi hatósági hatásköre megszűnik, az építésügyi hatósági feladatokat a kormányhivatalok fogják ellátni.

Mivel egyfokú lesz a hatósági eljárás, 2020. márciusától az építésügyi hatósági döntésekkel szemben már kizárt lesz a fellebbezés. A kormányhivatalok döntéseivel szemben közvetlenül a bírósághoz lehet majd fordulni.

Azokban a folyamatban lévő elsőfokú ügyekben, valamint a folyamatban lévő peres eljárásokban, amelyekben

az általános építésügyi hatóságok 2020. február végéig nem hoznak döntést, már a kormányhivatalok fogják megtenni azt.

A folyamatban lévő ügyekben a 2020. március 1-je előtt végzett eljárási cselekmények hatályát és a megkezdett határidőket nem érinti az, hogy az eljárás lefolytatása más szerv feladat- és hatáskörébe kerül.

2020. március 1. napjától a kormányhivatalok látják majd el az építésügyi hatósági feladatokat a jelenlegi jegyzők helyett Forrás: Shutterstock

A hatósági ügyintézés végzéséhez szükséges önkormányzati vagyon 2020. március 1. napján – a feladat ellátásának időtartamára – az állam ingyenes használatába kerül, a használati jogot a fővárosi és megyei kormányhivatal gyakorolja. A meglévő eszközök, ingatlanok ezzel nem kerülnek ki az önkormányzatok tulajdonából. A kormányhivatal bármikor lemondhat a vagyon vagy annak egy része használati jogáról.

Az ingyenes használati jog alapítását a települési önkormányzatok polgármesterei, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatalok kormánymegbízottai által megkötött megállapodás rendezi,

melyet az önkormányzatoknak 2020. január 31. napjáig kell megkötniük.

A megállapodás mellékletét képezi egy - az átadott adatokért, dokumentumokért, információkért - teljeskörű felelősséget vállaló nyilatkozat is a polgármester részéről.

Ha az érintett települési önkormányzat és kormányhivatal között nem jön létre, vagy nem teljeskörűen jön létre ez a megállapodás 2020. január 31-ig, akkor a kormányhivatal 2020. február 15-ig határozattal dönt a megállapodásban nem rendezett kérdésekről, mely ellen a fellebbezésnek nincs helye, de közigazgatási peres eljárás kezdeményezhető.

Forrás és további részletes információk: Epitesijog.hu