A Volvo nyert a Volánbusz tenderén

Volvo, márka, logo
The logo of Volvo pictured in Hamburg, Germany, 23 April 2008. Photo: Bodo Marks
Vágólapra másolva!
Új Volvo buszokkal bővül a Volánbusz flottája, miután a Volvo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. nyerte meg a Volánbusz Zrt. tavaly augusztusban meghirdetett közbeszerzési eljárását - ismerteti a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Az elektronikus közbeszerzési rendszerben megjelent összegzés szerint a nyílt uniós tender összesen 15 (plusz egy opcióban) alacsony belépésű, háromtengelyes, szóló elővárosi autóbusz beszerzését tartalmazza, amelyeket a nyertes ajánlattevő valamivel több mint 2,825 milliárd forintért szállíthat. A felhívásra két ajánlat érkezet: a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft. is pályázott, ajánlataikat azonban érvénytelennek minősítették.

A Volvo logója Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Bodo Marks

Az eljárás eredménye kapcsán a Világgazdaság megkeresésére a Volánbusz kommunikációs osztályán egyelőre nem kívánták megerősíteni a Volvo Hungária győzelmét, tekintettel a január 17-ig tartó szerződéskötési moratóriumra, az eljárásban részt vevők ezen időszakban még jogorvoslattal élhetnek.