Kiderülhet, hogy mégis gyengébb minőségű élelmiszereket kapunk

üdítőital függőség, cukor
Vágólapra másolva!
Újabb átfogó vizsgálatot indított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az úgynevezett kettős élelmiszerminőség kimutatására. Összesen 280 olyan terméket hasonlítanak össze, amelyeket Magyarországon, Ausztriában és Németországban szereztek be - értesült a Növekedés.hu.
Vágólapra másolva!

A vizsgálatnak az a célja, hogy a hatóság megállapítsa,

a nyugat-európai élelmiszergyártók hátrányos helyzetbe hozzák-e a magyar fogyasztókat azzal, hogy eltérő, illetve gyengébb minőségű élelmiszereket készítenek az itteni piac számára.

A Nébih már vizsgálódott ebben a tárgyban 2017-ben, és

számos esetben igazolni vélte a kettős élelmiszerminőség meglétét, ahogy más környékbeli tagországok élelmiszerbiztonsági hatóságai is erre a következtetésre jutottak.

Akkoriban azonban még nem volt egységes szempontrendszer, így a vizsgálatok eredményei nem voltak egzaktak.

Brüsszelben - a kelet-európai államok közbenjárására - időközben felkarolták az ügyet, és az újabb ellenőrzésekhez objektív szakmai alapot, tehát egységes alapelveket és vizsgálati módszertant teremtettek. A jelenlegi vizsgálatok már ennek mentén zajlanak, és a gyártókat is bevonják a vizsgálatokba.

Egységes európai szempontrendszer szerint újra megvizsgálják, fennáll-e a kettős élelmiszerminőség a nyugati gyártók ottani és a magyarországi termékei között Forrás: Shutterstock

A jelenlegi programban olyan termékcsoportokat vizsgálnak, amelyek leképezik a hazai fogyasztói szokásokat, figyelembe véve az általános vásárlói igényeket is. Így megtalálhatók köztük a hús-, tej-, gabona-, sütő- és édesipari cikkek, illetve üdítőitalok, különféle tartós élelmiszerek, gyorsfagyasztott, hőkezelt és szárított élelmiszerek, emellett pedig néhány élvezeti cikk és alkoholos ital is.

A kettős élelmiszerminőséget laboratóriumi mérésekkel és érzékszervi tesztekkel egyaránt minősítik.

Ha egy terméknél a vizsgálatok a különbség megállapításával zárulnak, a Nébih az érintett gyártókkal és forgalmazókkal felveszi a kapcsolatot, hogy további információk beszerzésével találjon megoldást a vitás kérdésekre. A tapasztalatokat és eredményeket nyilvánosságra hozzák, de e projekt nyomán közigazgatási eljárások nem indulhatnak, hiszen a Nébih nem hatóságként vesz részt a projektben (hatóságként csak Magyarországra terjed ki a hatásköre).

A projekt kiírásában 280 termék vizsgálatát célozták meg, amelyeket Magyarországon, Németországban és Ausztriában szereztek be.

Az értékeléseket és az eredményeket a kiírás szerint az idei évben állítják össze.