Ezeken a helyeken számíthatunk újévi NAV-ellenőrzésekre

mol, polipol
A Mol poliol üzemének építkezése Tiszaújvárosban a gyár alapkőletételi ünnepsége napján, 2019. szeptember 27-én
Vágólapra másolva!
Az ünnepek elmúltával sem pihennek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai, igaz, az adóhivatal jelenleg csak három megyében tette közzé a heti ellenőrzések célkeresztjében lévő kereskedői profilokat.
Vágólapra másolva!

E szerint Baranya megyében 2020. január 6. és 12. között folytatódik a takarítók ellenőrzése a megyeszékhely oktatási intézményeiben. Emellett az adóellenőrök Szigetváron, Szentlőrincen, Sellyén, Siklóson, Villányban és Mohácson is vizsgálódnak

a szezonális termékeket kiárusító ruhaboltokban, illetve az építkezéseken is. Utóbbi helyszíneken a megye egész területén számíthatnak ellenőrzésre az iparági szereplők.

Hajdú-Bihar megyében a hét minden hétköznapján Debrecenben, továbbá hétfőn Létavértesen, kedden Hajdúböszörményben, szerdán Vámospércsen, csütörtökön pedig Balmazújvárosban hajt végre ellenőrzéseket az adóhivatal.

Az építkezéseken a héten két megyében is deklaráltan bárhol megjelenhet a NAV az Adótraffipax oldalon található információk szerint Forrás: MTI/Vajda János

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében hétfőn Kisvárdán és Anarcson, kedden Vásárosnaményban és Vitkán, szerdán Nyírbélteken és Nyírlugoson, csütörtökön Mátészalkán, pénteken pedig Nyíregyházán keresik fel az ellenőrök a kereskedőket és vendéglátókat, valamint az építőipari szereplőket.

Az ellenőrzések során a revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak (alkalmazottak) bejelentését, a foglalkoztatás szabályszerűségét, valamint az online pénztárgépek használatát, üzemeltetését vizsgálhatják. A pénztárgépekben rögzített adatok alapján egyes ellenőrzések esetében az adóhivatal folyamatosan vagy ismétlődően is nyomon követheti a bevételek alakulását. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, a napi nyitó pénzkészlet rögzítését és a pénztárgép éves felülvizsgálatát is ellenőrizhetik az adóellenőrök. A revizorok sok esetben vizsgálják az áruk eredetét és a jövedéki termékek forgalmát is, egyes esetekben pedig forgalomszámlálásra is sor kerülhet.

A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

A cikk a NAV adótraffipax oldala alapján készült.