Pár hónap múlva nagyot fordulhat a katások sorsa

Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, magyar gazdasági szakember, vállalkozó
Parragh László magyar gazdasági szakember, vállalkozó. 2000 óta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.
Vágólapra másolva!
Mint az az Országgyűlés 2020. évi tavaszi törvényalkotási programjából kiderül, várhatóan májusban nyújtja be a kormány a versenyképességet javító adózási intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, melyet júniusra tervez elfogadtatni.
Vágólapra másolva!

A törvényjavaslat célja - ahogy az a vonatkozó, a törvényalkotási programot leíró dokumentumban olvasható - a kormányzati döntéseknek megfelelő adópolitikai módosítások, a folyamatban lévő irányelv-módosítások miatt szükségessé váló jogharmonizációs jellegű változtatások, valamint a gyakorlati tapasztalatok alapján szükségessé váló egyéb módosítások megtétele.

A törvényjavaslat az Mfor.hu szerint

nagy eséllyel a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) szerint működő vállalkozások jövőjét is alapjaiban fogja meghatározni, ha napirendre kerül és az Országgyűlés elfogadja.

Várhatóan ebből a törvényjavaslatból, illetve a parlamenti vita után megszülető törvényből tudják majd meg a katások, hogy milyen feltételek mellett tudják folytatni a működésüket.

A kormányzat azt ígéri, a legfőbb paraméterek egyelőre nem változnak, de a részletszabályok módosítása érintheti a 360 ezres katás tábor egy részét, eldöntve, hogy milyen feltételekkel lehet majd a kata, illetve egyáltalán vállalkozási szerződés hatálya alatt maradni a továbbiakban.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke - a kamara kettőnél több kritérium egyidejű bizonyítását kötné a katás vállalkozói szerződés igazolásához Fotó: Polyák Attila - Origo

Varga Mihály pénzügyminiszter és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint elsősorban a visszaéléseket akarják visszaszorítani,

sok helyen ugyanis a klasszikus munkaviszonyt próbálják leplezni a kata alkalmazásával, ami kényszervállalkozást keletkeztet.

A katáról szóló törvény ugyanakkor hét olyan kritériumot közöl, ami alapján megállapítható, hogy a vállalkozás ténylegesen is az-e, nem pedig színlelt munkaszerződés. Ebből kettő bizonyítása már elegendő a vállalkozás megállapításához.

A kamara viszont azt szeretné, hogy

kettőnél több kritériumot kelljen bizonyítani ahhoz, hogy valaki katás vállalkozó lehessen, ebben pedig úgy tűnik, partnere lehet a szaktárca.

Varga Mihály szerint emellett kitérnének a

többes katás jogviszonyokra

is, mely egyszerre több katás vállalkozásban meglévő érdekeltséget takar.

Parragh László szerint akár már idén, a második félévtől módosulhatnak a szabályok, de legkésőbb 2021 januártól.

Forrás: Mfor.hu