Már árulják a kutyaszerű robotokat - videó

boston dynamics spotmini robotkutya
Boston Dynamics SpotMini
Vágólapra másolva!
Az 1992-ben alapított Boston Dynamics elkezdte árusítani a YouTube-videomegosztón ismertté vált kutyaszerű robotjait. Az online megvásárolható Spot, vagyis Folt névre keresztelt szerkezet 75 ezer dollárba (23 millió forint) kerül – számolt be róla az ABC News.
Vágólapra másolva!

A kutyaszerű robot képes járni, lépcsőn közlekedni, valamint kamerákkal és érzékelőkkel megfigyelni környezetét.

Illusztráció Forrás: Boston Dynamics

– mondta Michael Perry, a cég üzletfejlesztési alelnöke, hozzátéve, hogy az online vásárlás során meg kell határozni a robot célját, például az egyik vásárló egy kísértetjárta házban akarta használni a Spotot, amire a vállalat nemet mondott.

A cégnél – amely először dobott piacra robotterméket kereskedelmi céllal – elmondták, hogy a robotot nem ajánlják kisgyermekeknek, vagy olyanoknak, akik nem tudnak kellően körültekintően figyelni rá.

Perry elmondta, hogy amennyiben a vevő megszegi a vállalt feltételeket, a cég érvénytelenítheti a garanciát és nem újítja meg az ehhez szükséges engedélyeket, ennek következtében pedig a robot leáll.

A vállalat tavaly jelentette be, hogy elkezdi a Spot tömeggyártását, mivel a korábban bérbe adott 150 darab remekül ellátta a feladatát – például építési helyszíneket járt be, energetikai létesítményeket ellenőrzött, továbbá szórakoztató parkokban lépett fel.

Illusztráció Forrás: Rocos

A robotok egy feltöltéssel mintegy másfél óráig üzemképesek,

és távolról is irányíthatóak, de bizonyos speciális beállításokkal önállóan is működnek.

A robotokat egyelőre csak az Egyesült Államokban lehet megvenni.