Jelentősen megugrott a vitaminok és a vegyi áruk kereslete

vitamin
Vágólapra másolva!
Az élelmiszerek mellett a vegyi árukból is felhalmozott a hazai lakosság március elején a Nielsen piackutató cég mérései alapján.
Vágólapra másolva!

A Nielsen által kiadott adatok alapján, a március 5. és 12. közötti vásárlásokat elemezve az látszik, hogy a magyar lakosság jellemzően

tartós élelmiszert (82 százalék említette), gyógyszert (67 százalék) és higiéniai termékeket (65 százalék) vásárolt.

A mérések szerint az iskolák digitális oktatásra történő átállításának bejelentése és az általánosan ajánlott otthoni munkavégzés hatására a korábban már felhalmozott élelmiszerkészletek mellé vásárolt a lakosság vegyi árukat is.

Vitaminokból és vegyi árukból is bevásárolt márciusban a hazai lakosság az élelmiszervásárlási rohamot követően Forrás: Pszr

Az élelmiszerek közül

a cukor forgalma háromszorosára nőtt az előző év azonos időszakához képest, de közel duplájára ugrott a szószok és a száraztészta forgalma is.

Emellett a liszt és a rizs értékesítési adatai is rekord magasságokban járnak, annak ellenére, hogy a kormány az utóbbi időben többször is hangsúlyozta, hogy a megfelelő élelmiszerellátás biztosított, ezért szükségtelen jelentős készleteket felhalmozni.

A vegyi áruk között a vitaminok értékesítése számít kiugrónak, a tavalyi hasonló időszakhoz mérten négyszeres forgalommal, de többet költöttünk tisztítószerekre és szappanokra is, továbbá wc-papírra is.

Forrás: Kreatív.hu