Újabb emeletes motorvonatokat állítanak forgalomba itthon

vonat, KISS, emeletes vonat
Vágólapra másolva!
December 21-én két KISS motorvonat kezdi meg az utasforgalmi próbaüzemet Budapest és Cegléd között, így hétfőtől már négy emeletes vonatot vehetnek igénybe az utasok ezen a vonalon.
Vágólapra másolva!

A váci vonalon közlekedő öt motorvonattal együtt összesen kilenc emeletes szerelvény jár majd a két legforgalmasabb elővárosi vonalon.

KISS emeletes vonat Forrás: MÁV

A 600 ülőhelyes emeletes vonatok az előzetes vizsgálatokat, teszteket követően szerezték meg az utasforgalmi próbaüzemhez szükséges engedélyt.

2022 végéig a megrendelt járművek mindegyike – összesen 40 KISS – forgalomba állhat, miáltal a főváros elővárosi forgalmát szinte teljes mértékben modern motorvonatok szolgálják majd ki - közölte a MÁV.