Több száz millió forintot takaríthattak meg a családok az öröklési illeték eltörlése óta

TÁLLAI András
Budapest, 2020. november 30. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 30-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Akár több száz millió forintot is a családoknál hagyhatott az idén júliusban életbe lépett új illetékszabály, amely kimondja, hogy a testvérek közötti vagyonmozgások után sem ajándékozási, sem öröklési illetéket nem kell fizetni. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjújában elmondta, ezzel is óvják a családok anyagi helyzetét és biztonságát.
Vágólapra másolva!

A hétfői lapszámban megjelent cikkben Tállai András emlékeztetett rá, hogy nyár óta a testvérek közötti vagyonmozgások után sem ajándékozási, sem öröklési illetéket nem kell fizetni. "Akadnak az életben olyan fontos, különleges esetek, amelyekbe az államnak nem szabad beavatkoznia, amikor nincs helye adó- vagy illetékfizetési kötelezettség előírásának. A családi vagyon felosztása tipikusan ilyen" - vélekedett.

Egy-egy esztendőben

több tízezer családnak jelenthet pénzt a júliusi változás

- jegyezte meg az államtitkár. Közölte: a jogszabály értelmében azok számítanak testvéreknek, akiknek legalább egy közös szülőjük vagy örökbefogadójuk van.

Az egyenes ági rokonok között már eltörölték

Tállai András felidézte, hogy nem ez az első olyan illetékszabály-módosítás, amely a családi vagyon köztehermentes továbbadását segíti. Egy 2010-es változtatás óta szabadon, illeték nélkül mozoghat a vagyon az egyenes ági rokonok között, vagyis

fizetési kötelezettség nélkül szállhatnak a családi értékek szülőről gyermekre, nagyszülőről unokára.

Két évvel később úgy határozott a törvényhozás, hogy a mentességet a házastársak ügyeire is kiterjeszti. Az illeték azóta sem ajándékozásnál, sem öröklésnél, sem visszterhes átruházásnál nem jön szóba. Az eddigi kedvezményes rendelkezések évente nagyjából 40 milliárd forintot hagynak a családoknál - mondta az államtitkár.

A családok védelme az első

Úgy vélekedett: az illetékszabályok mellett

az adórendszer több eleme is védi a családok anyagi helyzetét, óvja vagyonuk biztonságát.

Ebbe a csoportba sorolta az Európában egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadót, a családoknak járó adó- és járulékkedvezményt, valamint az első házasságukat kötőket megillető 60 ezer forintos adókedvezményt is.

Tállai András úgy összegzett, hogy a 2010 óta alakuló adórendszer a társadalom anyagi megerősödését igyekszik segíteni. A kormány még válságidőkben is kedvezményeket biztosít, és "mindenkor nemet mond a lakossági megszorításokra" - jelentette ki a Magyar Nemzetnek.