Nem változtatott az alapkamaton a jegybank

MNB Magyar Nemzeti Bank, Budapest, épület
Vágólapra másolva!
Nem módosította a jegybanki alapkamat 0,60 százalékos szintjét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, és a kamatfolyosó sem változott - közölte kedden az MNB.
Vágólapra másolva!

A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

A Magyar Nemzeti Bank épülete Fotó: Polyák Attila - Origo

A testület előző ülésein is változatlanul hagyta a monetáris kondíciókat azóta, hogy a júliusi és a júniusi ülésen is 15-15 bázisponttal csökkentette az alapkamatot, amely ezt megelőzően 2016. május 25. óta állt 0,90 százalékon.

A várakozásoknak megfelelően változatlanul tartotta a kamatszinteket a monetáris tanács keddi ülésén, a kamat változására egyelőre nem kell számítani az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzőjének kommentárja szerint szigorításra a következő két-három évben sem kell számítani. Mivel az infláció a következő hónapokban, valamint a jövő év elejéig a 3 százalékos cél közelében, de a toleranciasávon belül alakulhat, nem lesz szükség emelésre, különösen, hogy az infláció növekedését nem a gazdaság túlfűtöttsége okozza - írta.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője szintén kiemelte, hogy érdemi változtatás a jövőben sem várható a kamatpolitikában, mert nincs kényszerben a jegybank. A forint euróhoz mért árfolyama - úgy látni - a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) megfelelő szintet jelent, továbbá az infláció a lassulás jeleit mutatja - tette hozzá.