Az adóhatóság kiadta friss listáját a feketén foglalkoztatókról

NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelület, NAV ADÓ, Adó, pénz, bevétel, e-bevallás, ügyfélkapu, ügyfél, bevallás,
NAV Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete 2016.08.23.
Vágólapra másolva!
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, lakcímét adószámát, természetes személy esetében az adóazonosító jelet, akiknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be foglalkoztatottaik munkaviszonyát. A NAV honlapjának tanúsága szerint most bővült ez a nyilvántartás.
Vágólapra másolva!

A NAV közzéteszi továbbá a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is. Fontos tudnivaló, hogy a NAV, a honlapján közzétett adózók adatait két év elteltével törli. Kivéve, ha a jogsértést az adózó ismét elkövette. A listából való törléshez szükséges két évet az ismételt jogsértés közzétételétől kell számítani.

Az adóhatóság felhívja az adózók és a bíráló szervek, szervezetek figyelmét, hogy

kizárólag az tartozik a nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezők közzé, akit a NAV, illetve a bíróság a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül ismételten bírsággal sújtott a korábbival azonos és ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt.

Ismételt mulasztásnak számít, ha a közzétett és az előző mulasztás jogerőssé és végrehajthatóvá válása között nem telt el két év. A lista rendszeres frissítése miatt előfordulhat, hogy az előző mulasztás már nem szerepel a NAV honlapján nyilvánosságra hozott, bejelentés nélkül alkalmazottat foglalkoztatók listáján.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal online kezelőfelülete Fotó: Szabó Gábor - Origo

2018. január 1-je óta a NAV külön nyilvánosságra hozza a bejelentés nélkül alkalmazottat foglalkoztatók közzétételi listáján szereplő adózók közül azokat, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének.

A bejelentés nélkül alkalmazottat foglalkoztatók listája, valamint a nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező adózók listája megtalálható a NAV honlapján.