Ötmilliárdos keret indul a hátrányos helyzetű települések vállalkozásainak

pékség,kéz,műves
Vágólapra másolva!
Jelenleg a „GINOP 1.2.9-20 Hátrányos helyzetű településeken működő mikro- és kisvállalkozások fejlesztéseinek támogatása" című, 5 milliárdos pályázati felhívás társadalmi egyeztetése zajlik, melyet még ezen a héten lehet véleményezni. A vélemények figyelembevételével a kiírás biztosította keret 2021. januártól lesz pályázható.
Vágólapra másolva!

A pályázati lehetőség azoknak a mikro- és kisvállalkozásoknak szól, amelyek a felhívás 1. sz. és 2. sz. mellékletében szereplő településeken vannak, egy lezárt üzleti évvel már rendelkeznek és legalább 1 főt foglalkoztatnak, egyben az éves átlagos statisztikai létszám is egy fő.

Azok a vállalkozások viszont nem pályázhatnak, amelyek a támogatást elsődleges mezőgazdasági termeléshez használják fel, illetve akiknek mezőgazdasági árbevételük több mint 50 százalékos mértékű.

A pályázatokban új eszközök és gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek kialakításáre, ingatlan beruházásra, informatikai eszközök és szoftverek beszerzésére, képzésre, gyártási licenc és immateriális javak beszerzéséhez kapcsolódó beszerzésekre illetve bérköltség-támogatás igénybevételére lehet majd pályázni.

A hátrányos helyzetű települések vállalkozói januártól egy új pályázati kiírásból is forráshoz juthatnak Forrás: Leonardo Baldissara / Unsplash

Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege a felhívás 1. számú mellékletében felsorolt településeken legalább 2 millió, de legfeljebb 10 millió forint lehet, 70 százalékos intenzitással, míg a 2. számú mellékletben felsorolt településeken legalább 10 millió forint, legfeljebb 60 millió forint lesz igényelhető, 100 százalékos intenzitás mellett.

A pályázatokat 2021. januárjától lehet majd beadni.

A társadalmi egyeztetés keretében 2020. október 16. péntekig lehet hozzászólni a pályázati felhíváshoz.