Döntött a kormány: rendkívüli mértékű béremelés jön az orvosoknál

7 foglalkozás, orvos, nővér
Egészségügyi dolgozók: sem az orvosokat, sem a nővéreket, ápolókat nem tudják a robotok helyettesíteni a jövőben pusztán egészségügyi ismereteikkel - a humán gyógyítók szociális kompetenciáit a gyógyításban, nem helyettesítheti egyetlen fejlett mesterséges intelligencia sem
Vágólapra másolva!
A KSH legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy júliusban több mint 10 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek. Jelentős adómérséklést javasolt az Állami Számvevőszék elnöke. A kormány válságkezelő munkájának támogatására 50 pontos javaslatcsomagot dolgozott ki az MNB. A hét gazdasági összefoglalója.
Vágólapra másolva!

Soha nem látott mértékű béremelést kapnak az orvosok

Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán közzétett videóban, miután szombaton - több hónapos előkészítő munka után - találkozott a kormány és a kamara delegációja.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A miniszterelnök közölte, hogy a kamara által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó bértáblát, javaslatot a kormány elfogadta és az erről szóló törvényjavaslatot hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek. Megállapodtak arról is, hogy ezzel párhuzamosan a hálapénzt kivezetik a magyar ellátórendszerből.

Jelentős adókönnyítéseket jelentett be a pénzügyminiszter

Varga Mihály pénzügyminiszter nemrég közösségi oldalán elmondta, hogy a Gazdaságvédelmi operatív törzs döntése alap januártól 11 százalékosra mérséklődő kisvállalati adó (KIVA) bevételi értékhatára a kétszerese, azaz 3 milliárd forintra emelkedik, az egyszerűsített adónemet így jóval többen választják.

Illusztráció Forrás: MTI/Soós Lajos

Hozzátette, hogy az adminisztrációs terheket csökkenti, hogy a 2021 második félévétől az adóhivatal minden cég számára elkészíti az áfabevallás tervezetét, így csaknem félmillió társaság mentesül a kötelezettség alól.

Több mint 150 ezer munkahelyet védenek meg a versenyképesség-növelő támogatások

Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter Debrecenben beszélt arról, hogy az országban 904 vállalat vette igénybe a kormány versenyképesség-növelő támogatását, amivel 30 iparágban 425 milliárd forint értékű beruházás valósul meg ezekben a hónapokban, és 155 ezer munkahelyet védenek meg.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A tárcavezető hozzátette, hogy a kormány azokkal a vállalkozásokkal kötött szövetséget, amelyek vállalják, hogy fejlesztenek és megtartják a munkaerőt. Erőfeszítéseik eredményeként augusztus végére a munkában lévők száma már meghaladta a 4,5 milliót.

Több magyar bank besorolását is javították

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról több magyar bank osztályzati kilátását a Moody's Investors Service. A döntés közvetlen előzménye az indoklás szerint az, hogy a nemzetközi hitelminősítő a nemrégiben pozitívra javította a magyar államadós-besorolás kilátását is.

illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Moody's az OTP Bank, az Este Bank, a K&H, a Raiffeisen Bank és az MFB besorolásainak kilátását módosította pozitívra. A cég egyben megerősítette az érintett bankok egyaránt "Baa3" szintű - a magyar szuverén besorolással azonos - hosszú távú, illetve Prime 3 szintű rövid futamú devizabetét-osztályzatait.

A Lenovo mellett a Richter is óriásberuházást jelentett be

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, és a termelés 2021 elején már el is kezdődhet. A tárcavezető közölte, hogy kínai cég számítógépgyártó üzeme 8,2 milliárd forintból épül, a beruházás pedig több szakaszban teremt ezer munkahelyet.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Emellett a külgazdasági és külügyminiszter a Richter 3500 négyzetméteres irodaházának avatásán is felszólalt, ahol közölte, hogy a gyógyszeripar a magyar gazdaság kitörési ágazata, amelyben minden támogatás megtérül, ezért a kormány ezután is mindent megtesz, hogy a magyar gyógyszergyártás a világ élvonalában maradjon. A Richter beruházását a kormány 5 milliárd forinttal támogatja és ennek köszönhetően 125 új munkahely jön létre.

Varga Mihály: A kormány támogatja az egészségipari önellátást erősítő beruházásokat

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta, hogy az Egészségipari Támogatási Programmal olyan tervek megvalósítását segíti a kormány, amelyek erősítik Magyarország egészségipari önellátását, hozzájárulnak a gyógyszerek és gyógyászati eszközök gyártásának határokon belül tartásához, a hazai gyártóhelyek számának emelkedéséhez és a kapacitások bővítéséhez.

Varga Mihály pénzügyminiszter Forrás: MTI/Soós Lajos

A pénzügyminiszter elmondta azt is, hogy a három vállalkozás összesen 2,7 milliárd forint támogatást nyert el, ezzel 4,2 milliárd forintnyi beruházást tudnak megvalósítani.

Júliusban 10,8 százalékkal volt magasabb a bruttó átlagbér, mint egy éve

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentése szerint júliusban a bruttó átlagkereset 401 800 forint volt, ami 10,8 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az év első hét hónapjában a bruttó átlagkereset 395 900, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 263 300 forint volt, mindkettő 10 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Illusztráció Forrás: MTI/Faludi Imre

A rendszeres - prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt - bruttó átlagkereset 376 300 forintra becsülhető júliusban, ez 10 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A júliusi reálkereset 6,7 százalékkal, a közfoglalkoztatottak nélkül 6,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál a 3,8 százalékos júliusi inflációval számolva.

Bevált a belföldi turizmust ösztönző pihenőkártya

A koronavírus miatti válság évében másodszor bizonyított az újraindulást követő nyári szezonban a legnépszerűbb cafetéria, a Széchenyi Pihenőkártya, ami a jegybank szerint is hatásos: az MNB a héten közreadott 50 pontos javaslatcsomagjában is megemlíti a fogyasztásösztönzés további eszközeként.

Illusztráció Forrás: MTI/Varga György

A kormány tehát sikeresen vezette be az első hullámra adott válaszok között a belföldi turizmust ösztönző SZÉP-kártyát, amelynek összes adóterhét előbb június 30-ig, majd az év végéig 15 százalékra csökkentette. Egyúttal még a tavaszi gazdaságvédelmi akcióterv részeként megduplázta a béren kívüli juttatás idén elkölthető összegeit.

Felkészült a posta és az adóhatóság a karácsonyi nemzetközi rohamra

Varga János Magyar Posta Zrt. logisztikai üzemeltetési igazgatója szerint felkészült a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a karácsonyi nemzetközi forgalom miatti többletfeladatokra, a külföldről interneten vásárolt ajándékokat érdemes minél előbb megrendelni.

Illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Varga János elmondta, hogy a karácsonyi időszakban a távol-keleti országokból érkező áruk szállítási ideje 6-8 hét is lehet és ezt növelheti az útvonalak és szállítási módok járvány miatti esetleges változása. Az Európai Unió országaiból jellemzően 1-2 hét a szállítási idő.

1999 óta először leállították a tokiói tőzsdét

Technikai hiba miatt egész napra leállították a kereskedést a tokiói értéktőzsdén csütörtökön, ami először fordult elő azóta, hogy 1999 májusában teljes egészében számítógépes rendszerre tértek át.

illusztráció Forrás: MTI/EPA/Franck Robichon

A tőzsdét üzemeltető Japan Exchange Group közölte, hogy a kereskedési adatokat továbbító egyik rendszert valószínűleg hardverhiba bénította meg, nem számítógépes kalózkodás okozta a problémát. A kereskedés pénteken már folytatódott a tokiói értéktőzsdén.