Szijjártó Péter: A magyar gazdaság életerőssé vált

Versenyképesség-növelő támogatást kapott a debreceni BUMET Hungary Kft.  
SZIJJÁRTÓ Péter
Debrecen, 2020. szeptember 30. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a BUMET Hungary Kft. 275 millió forintos versenyképességi támogatásáról szóló szerződés átadásán a cég debreceni üzemcsarnokában 2020. szeptember 30-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Az elmúlt tíz évben a magyar gazdaság életerőssé vált, és minden beruházás, amelyet a magyar vállalkozók tesznek, egy-egy kis győzelem a világjárvány okozta piaci kihívások felett - mondta a külgazdasági és külügyminiszter Debrecenben, amikor beruházástámogató szerződést adott át a helyi Bumet Hungary Kft.-nek.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter azt mondta, az államnak meg kell védenie az emberek élete és egészsége mellett a munkahelyeket is, mert ahhoz, hogy az ország működőképes maradjon, a gazdaságnak is működőképesnek kell lennie.

- összegezte álláspontját a tárcavezető.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a BUMET Hungary Kft. 275 millió forintos versenyképességi támogatásáról szóló szerződés átadásán a cég debreceni üzemcsarnokában. Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A magyar kormány a gazdaságstratégia kialakításakor úgy döntött, hogy nem a munkanélküliséget, hanem a munkanélküliség elleni harcot támogatja, ezért is járul hozzá például a debreceni Bumet Hungary Kft. 552 millió forintos beruházásához 276 millió forinttal, megőrizve ezzel 158 munkahelyet a vállalkozásnál - tette hozzá a miniszter.

A Bumet Hungary Kft. holland tulajdonosi hétterére utalva Szijjártó Péter kitért a magyar-holland együttműködésre is.

Hollandia jelenleg a 7. legjelentősebb kereskedelmi partnere Magyarországnak és a 10. legjelentősebb beruházó: 550 holland vállalat 16 ezer embernek ad munkát hazánkban

- mutatott rá a külügyminiszter.

Dolgozó a BUMET Hungary Kft. debreceni üzemcsarnokában a cég 275 millió forintos versenyképességi támogatásáról szóló szerződés átadásának napján Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Kósa Lajos (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője felidézte, hogy a Bumet volt az egyik első külföldi vállalkozás, amely 2011-ben Debrecenben "megtelepedett", visszaigazolva azt az 1998-ban indult gazdaságfejlesztési elképzelést, amely a magas hozzáadott értéket képviselő vállalkozások támogatását és a szakképzés gyakorlatorientált átalakítását tűzte ki célul.

A Bumet jó példa arra, hogy ha jó a vállalkozás, jó a helyszín és jó az együttműködés, akkor kész a siker - mondta a kormánypárti politikus.

Hegedűs Krisztián, a Bumet Hungary Kft. gyárigazgatója, miután átvette a támogatási szerződést Szijjártó Péter külgazdasági minisztertől, egyedülállónak nevezte a debreceni befektetői környezetet, ahol magas színvonalú termelést tudtak megvalósítani a préselt alkatrészgyártásban, a kézi robothegesztő felületkezelési technológiában.

Hegedűs Krisztián, a BUMET Hungary Kft. gyárigazgatója beszédet mond a cég 275 millió forintos versenyképességi támogatásáról szóló szerződés átadásán Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A 158 főt foglalkoztató debreceni gyár tavalyi árbevétele elérte a 11,6 millió eurót, amelynek több mint 99 százaléka exportból származott

- hangzott el.